Remek filmek Andy Vajna munkásságából

A 75 éves korában elhunyt, egykori hollywoodi filmmogulnak köszönhetjük például az Evita, a Terminátor 3., vagy a Saul fia produkciókat.Andy Vajna múlt hétvégi halálával véget ért egy kalandos életút, ami során az egykori hollywoodi filmmogul bejárta a fél világot. A 75 éves korában elhunyt Andy Vajna 1944-ben született Budapesten, majd az 1956-os forradalom idején Kanadába menekült, ahonnan Los Angelesbe költözött.

Habár a Kaliforniai Egyetemen filmkészítést tanult, mégis eleinte fodrászként és parókakészítőként dolgozott. Mivel a filmezésről soha nem mondott le, ezért végül belevágott a filmkészítésbe. 1976-ban a libanoni Mario Kassarral összefogva alapította meg a Carolco Pictures filmvállalatot.

A cég a 20 éves történelme során felért Hollywood csúcsára, de onnan nagyon gyorsan zuhanni kezdett. A hullámzó teljesítmény végigkísérte Andy Vajna karrierjét, ám az vitathatatlan, hogy már az első lépései is többé-kevésbé forradalmasították a tengerentúli független filmkészítést.

Andy Vajna filmográfiájából az alábbi alkotásokat mindenképpen érdemes megnézni.

Terminátor 3.: A gépek lázadása (Terminator 3: Rise of the Machines, 2003): A 200 millió dollárból készült film 433 millió dollár bevételt termelt, és valójában rendkívül kockázatos vállalkozás volt Vajna és Kassar részéről.

Akkoriban a Terminátor szülőatyja, James Cameron, hallani sem akart a folytatásról, a főszerepet alakító Arnold Schwarzeneggernek pedig már 6 éve nem volt 100 millió dolláros blockbustere, ráadásul az 55 éves színész lehet, hogy formában tartotta magát, de azért mégis meglátszottak rajta az évek.

Schwarzenegger eleinte nem akart visszatérni, mert színészi helyett inkább politikai álmokat dédelgetett, ám Cameron végül meggyőzte a színészt, aki végül promócióként fogta fel a Terminátor újabb részét.

A számításai bejöttek, hiszen Kalifornia kormányzójának választották.

Vajnáék elképzelései csak felemás sikert hoztak, mert a méregdrága film Amerikában csak tűrhetően teljesített, de a produkciót megmentette, hogy világviszonylatban érdekelte az embereket egy újabb Terminátor film.

Evita (1996): Az 55 millió dollárból készült film 141 millió dollár bevételt termelt, pedig kevesen fogadtak volna arra, hogy a politizáló argentin nőről szóló musical sikeres lesz. Ehhez a diadalhoz az is kellett, hogy az Evitát Tim Rice és Andrew Lloyd Webber írta, a főszerepben pedig Madonna hozta ki magából a lehető legtöbbet.

A Broadway-siker ellenére a filmváltozat 15 évig hánykolódott, pedig olyan nevek álltak be mögé, mint Oliver Stone és Alan Parker, ám ők később otthagyták a produkciót. Parker akkor tért vissza a rendezői székhez, amikor az Evita jogai a Cinergihez kerültek, ugyanis Parker és Vajna már dolgozott együtt az Angyalszíven.

A stáb Buenos Airesben is forgatott, de az argentin tiltakozások és a jelentős modernizáció miatt az Evita nagy részét Angliában, majd Vajnának köszönhetően, Budapesten vették fel. Habár a filmtől a kritikusok nem dobták hanyatt magukat, ez mégsem akadályozta meg azt, hogy az Evita három Arany Glóbuszt és egy Oscar-díjat zsebeljen be, utóbbit azért a dalért, amit kifejezetten a filmhez szereztek.

Szabadság, szerelem (2006): 2006-ban akkora bukás volt az Elemi ösztön 2., hogy az magával rántotta az egész filmvállalatot. Az összeomlás előtt azonban Vajna még összefogott a szintén magyar származású Joe Eszterhas forgatókönyvíróval azért, hogy tető alá hozzák a Szabad, szerelem című filmet, ami az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára elkészült.

A produkció párhuzamosan meséli el a forradalom budapesti eseményeit és a melbourne-i olimpiáét, ahol a magyar vízilabda csapat a szovjet válogatott ellen játszott, ez a mérkőzés pedig sokkal többről szólt, mint egy éremszerzés.

A Szabadság, szerelem a közönséget és a kritikusokat is megosztotta, de a témaválasztás, az időzítés és a megvalósítás elég volt a sikerhez. Vajna ebben az időben dönthetett úgy, hogy a hollywoodi érdekeltségeit felhasználva ad egy löketet a magyar filmgyártásnak, és részt vett a Korda Filmstúdió megalapításában.Én, a kém (I, Spy, 2002): 1998-ban Vajna azzal próbálta menteni a menthetőt, hogy kivásárolta a Cinergi részvényeseit, majd ismét összeállt Mario Kassarral, akivel megalapították a C2 Pictures nevű vállalatot.

A páros első új közös filmje az Én, a kém című akcióvígjáték volt, ami azért különleges a magyar nézők számára, mert a Budapesten forgatott produkcióban a magyar főváros önmagát játszotta. Ugyanakkor míg a hazai közönség büszke lehetett Budapestre, addig a producerek nem lehettek azok a filmre, ami az egész világon hidegen hagyta a moziba járó embereket.

Saul fia (2015): Vajna és Magyarország kapcsolata 2010-től még szorosabbá vált, ám nemcsak azért, mert a bulvármédia felkapta a nevét, hanem azért is, mert Orbán Viktor kormánybiztossá nevezte ki 2011-ben, és azt a feladatot adta neki, hogy rázza fel a magyar filmipart.

A cél érdekében Vajna létrehozta a Magyar Nemzeti Filmalapot, ami az elődjénél szélesebb támogatási rendszerrel kecsegtette a magyar filmeket, amelyek terén egyfajta versenyhelyzetet teremtett, hiszen a támogatással készült filmektől elvárták, hogy piacképesek legyenek.

Az alapítás óta eltelt évek azt bizonyítják, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap sikeresnek mondható, hiszen a 2010-es években készült magyar filmek nemcsak a mozikba csábították be a nézőket, hanem nemzetközi szinten, díjátadókon is megállják a helyüket, sőt, a Saul fia még a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat is hazahozhatta.

Érdekesség, hogy Vajna eleinte nem hitt a film sikerében, ám szerencse, hogy ez nem hiúsította meg a projektet, ugyanis a Saul fiára több, mint 268.000 jegyet adtak el itthon, és a világ számos országában bemutatták.

Rambo (First Blood, 1982): Annak ellenére, hogy szóba került a saját filmek gyártása, a Carolco mégis évekig külföldi jogok értékesítésével foglalkozott. Végül az első saját gyártású filmjük az 1982-es Rambo lett.

A szkript akkor már 10 éve, Első vér címen kallódott Hollywoodban, ahol a producerek érezték, hogy jó a sztori, de a vietnami trauma utáni sebek még túl frissek voltak ahhoz, hogy egy ilyen alkotás moziba kerülhessen.

A történettel évek óta házaló Ted Kotcheff végül megállapodott a Carolcóval, majd a főszereppel megkeresték Sylvester Stallone-t, aki állítólag 24 órával később igent mondott az ajánlatra.A miniszter félrelép (1997): A kilencvenes években Vajna érezte, hogy a Cinergi az utolsókat rúgja, ráadásul a stúdió utolsó filmje, a Hollywood elé görbe tükröt tartó Burn, Hollywood, Burn elképesztő bukás lett.

Ugyanakkor a film forgatása alatt Vajna már azzal foglalkozott, hogy Ray Cooney sikertörténetét, az Out of Ordert, nem Amerikában, hanem Magyarországon hozza össze.

A terv jól sült el, ugyanis A miniszter félrelép a rendszerváltás utáni Magyarország legnézettebb magyar filmje lett a 660.000 nézőjével.

Total Recall - Az emlékmás (Total Recall, 1990): Sci-fit forgatni drága mulatság, és Arnold Schwarzenegger sem érte be 11 millió dollárnál, valamint a bevétel 15 százalékánál kevesebbel. A filmjogok viszont csupán 3 millió dollárba kerültek.

A projekten akkoriban dolgozó David Cronenberg arra törekedett, hogy Philip K. Dick novellájához hű adaptációt készítsen, de Schwarzenegger érkezése teljesen más irányba vitte el a filmet. A színész teljes egészében átvette a hatalmat, és még a rendezőt is ő választotta Paul Verhoeven személyében.

A rengeteg pénzből készült Total Recall - Az emlékmás hatalmas siker lett, ám Vajna mégsem volt teljesen boldog, mert az üzlettársa, Mario Kassar látványosan szórni kezdte a cég pénzét, ez pedig az amerikai adóhivatal figyelmét sem kerülte el a kiismerhetetlen offshore befektetései miatt.

Vajna a Total Recall bemutatója előtt eladta a részesedését 106 millió dollárért, majd megalapította a saját produkciós cégét, ami a Cinergi nevet kapta.

Vörös zsaru (Red Heat, 1988): Az egyedi befektetői és filmes receptnek hála, a Carolco elég gyorsan a filmgyártás középpontjában találta magát, ám már a Schwarzeneggerrel közös első film se hozott akkora sikert, mint az várható lett volna, ugyanis a sikerhez minden adott volt.

Egyfelől a hidegháború után könnyebb volt kiparodizálni az oroszokat, ráadásul a 80-as években a haverzsaru-filmeket szerették a leginkább a nézők. A hazai kötődést itt az bizonyította, hogy a Vörös zsaru első jeleneteit Budapesten vették fel, ami a nyugati nyitás előtt álló Magyarországnak hatalmas dolog volt.

A Vörös zsarut itthon egy évvel az amerikai premier után mutatták be, és míg Magyarországon több mint 800 ezer embert érdekelt, addig az amerikai nézőket nem izgatta a film.Die Hard: Az élet mindig drága (Die Hard with a Vengeance, 1995): Vajna új projektje, a Cinergi nem robbant be azonnal a köztudatba, pedig ígéretes filmekkel próbálkozott, forgalmazó partnernek pedig megnyerte a Disney-t, ám az első öt bemutatóból csak a Tombstone hozott némi pénzt a kornyára, míg a másik négy projektet a kritika ásta el. A stúdió egyetlen igazi nagy dobása Az élet mindig drága volt.

A Die Hard harmadik része valójában a Fox tulajdona volt, Vajna pedig a területen szerzett tapasztalatainak és a nemzetközi értékesítésben való szerepvállalása miatt vehetett részt a filmben, ami elég nehezen akart összeállni.

A külföldi kritika nem rajongott a filmért, de a Cinergi és Vajna szerencséjére, nemzetközi szinten siker lett a Die Hard: Az élet mindig drága.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com