Rémisztő tweetek gyerekektől

Húsz hátborzongató történet.

Nem véletlen, hogy a horrorfilmekben imádják gyerekekkel riogatni a nézőket, hiszen a valóságban nem ritka, hogy egy fiatal olyasmit mond, vagy csinál, amitől a legszkeptikusabb felnőtt hátán is végigfut a hideg.

Az alábbi húsz tweetről nem dönthetjük el, hogy tényleg megtörténtek-e, vagy csak azért találták ki őket, hogy jól ráhozzák a frászt másokra, ám az biztos, hogy nagyon rémisztő történetekről lesz szó.1. A fiam képzeletbeli barátjának Jon volt a neve. A bátyám, szintén Jon, napra pontosan két évvel a fiam születése előtt hunyt el. Voltak fényképeink Jonról. Egyszer azt mondtam a fiamnak, hogy „odáig lett volna érted”. Ő erre így válaszolt: „Ó, igen. Nagyon hiányzol neki”. A gardróbban zokogtam.2. Amikor a kétéves lányomat fürdettem, akkor nagyot sóhajtottam, mert nagyon belefáradtam a vele való harcban, ugyanis nem viselte el, ha víz ért az arcához. Kiakadva nézett fel rám, és ezt mondta: „Anya, csak félek, mert múltkor megfulladtam, amikor éltem.”

Ezt követően visszatért a játékához.3. Évekkel korábban meghalt a kisöcsém, majd kilenc hónappal később koraszülötten világra jött a kishúgom. Négy éves lehetett, amikor ezt mondta anyának: „Boldog vagyok, hogy ismét veletek lehetek, srácok. Isten elvett, mert nagyon beteg voltam. Ettől ti nagyon szomorúak letettek, ezért azt mondta, hogy visszajöhetek.”4. Az unokaöcsém három esztendős volt, amikor arról mesélt, hogy egy kutya van az ágya lábánál. Gondolom azért, hogy vigyázzon rá. Pontosan leírta a család kutyáját, akit a születése előtt, tavasszal kellett elaltatni. Soha nem látott róla egyetlen képet sem.5. Amikor az unokahúgom négy esztendős volt, akkor ránézett az Eiffel torony képére, majd közölte: „Soha nem mehetek oda. Ott fejeztek le.”6. Kiskoromban láttam egy öreg nénit, aki azt figyelte, hogy alszom. Anyukám azt hitte, hogy megőrültem. Felnőttként találtam egy fotóalbumot, amiben volt egy 1920-ban készült, megsárgult fénykép, amin az üknagyanyám szerepelt. Rögtön felismertem, mert ő volt az, aki az ágyam mellett állt.7. Kiskoromban az Elizabeth Ann Sullivan álnevet használtam, szerettem a hosszú ruhákat viselni, a hajamba pedig masnit tettem. Ezt a nevet használtam ahhoz a játékhoz is, amit régimódi családnak neveztem el, és elmondtam a testvéreimnek, hogy hogyan legyenek „régimódiak”. Néhány évvel később, amikor már a húszas éveimben jártam, megtudtam, hogy a dédnagymamámnak, aki meghalt fiatalkoromban, ezért soha nem ismertem, volt egy húga, aki az 1800-as évek végén született. A neve Elizabeth Ann Sullivan volt, a hajában masnit viselt. Három éve korában belehalt az influenzába.8. Attól kezdve, hogy a kisöcsém megtanult beszélni, teljes párbeszédeket kezdett folytatni a szobájában, ahol egyedül volt. Apám az egyik éjjel a folyosón állt és azt hallgatta, hogy mit mond, majd amikor készült belépni, akkor a testvérem ezt kérdezte: „ne, várj, hova akarsz menni?”9. Komoly komplikációkkal nézett szembe anyukám, amikor terhes volt. Azt mondták neki, hogy a baba valószínűleg meg fog halni. Amikor a kutyám, (Shadey) elpusztult, akkor valamilyen csoda folytán, a problémák is megszűntek. Anyukám világra hozott egy egészséges kislányt, aki totyogós korában azt mondta, hogy látja Shadeyt.10. Amikor az unokaöcsém 2 éves volt, akkor arról beszélt, hogy Botswanában harcolt. Ha földgömböt adtunk neki, akkor rámutatott egy pontra, és azt mondta, hogy ott élt.11. Tíz éves voltam, amikor a szobám ajtajában, egy pillanatra, megláttam a nagypapámat, aki háromezer kilométerre lakott tőlünk. Másnap suli után beültem a kocsiba. Még mielőtt anya bármit mondhatott volna, kibukott belőlem, hogy „valaki meghalt”. A nagyapám előző éjjel halt meg. Évek óta nem gondoltam erre.12. Totyogós koromban mindig a Mary Poppinst néztem a nagyimmal. Egyszer odafordultam hozzá, majd ezt mondtam: „Akkor is ezt néztem veled, amikor még kislány voltál.”

A nagymamám erre megkérdezte, hogy mi volt akkor a neve, mire azt feleltem, hogy Maud. Így hívták a nagymamáját. Mindenki kiborult tőlem.13. A 3 éves gyerekem gyakran beszélt egy George nevű barátjáról, aki nagyon szeretett vicces kalapokat viselni, valamint buborékot fújni. A dédnagyapja volt, aki egy évtizeddel a születése előtt meghalt, ráadásul ugyanaz a születésnapjuk.14. A fiam 3 éves volt, mikor átment a volt anyósom házába karácsonyozni. Hazaérve ezt mondta: „Láttam a nagypapámat! Csak én, senki más. Nagyon boldog volt.”

A nagypapa hónapokkal az előtt halt meg, hogy a fiam megfogant volna. Azon az estén égve hagytuk a lámpát.15. A fiamat takartam be, miközben ő teljes természetességgel elmesélte, hogy a közelmúltban már volt egy élete, amiben Geraldnak hívták, és volt egy Cole nevű bátyja, aki az üzlettársa volt. Egyszerre haltak meg egy autóbalesetben.

Egész este nem tudtam aludni.16. Fiatalabb koromban pánikrohamot kaptam, ha vulkánt láttam a tévében. Elmeséltem az anyukámnak, hogy kislány voltam, és akkor haltam meg a bátyámmal és a családommal együtt, amikor a hegyből por jött ki, és égette a mellkasunkat. Biztosak voltunk benne, hogy Pompeiiben haltam meg.17. Most jön a borzongás! Amikor a nagybátyám kisgyerek volt, akkor egy órára átvette felette az irányítást az akkor már halott nagyanyja. Olaszul beszélt (csak pár szót ismert) a nagymamája dialektusában, és elhunyt rokonokat emlegetett. Megesküdött, hogy semmire sem emlékszik ebből.18. Alig volt 2 éves a fiam, amikor mondatokban alig tudott beszélni, de olyan szavakat használt, hogy „bomba, robbanás, sípoló fül”. Ezeket nem mi tanítottuk neki, és nem is hallhatta máshol. Emellett nagyon szerette azokat a zenéket, amik a második világháború idejéről származtak.19. Kiskoromban, amikor St. Pete-ben laktunk, az apukám meglátta, hogy magamban beszélek és játszom. Azt mondtam neki, hogy Lynn-nek (így hívták az anyukáját, akivel korábban soha nem találkoztam) elmúltak a fájdalmai (rákban halt meg).20. Kiskoromban folyton arról álmodtam, hogy a szeretteim meghalnak. A dolog őrült része az, hogy minden családtagom, akiről álmodtam, pontosan úgy halt meg 6 hónappal, egy évvel később, ahogy elmondtam. A szüleim a harmadik haláleset után vittek pszichológushoz.

(Forrás: bizzarium.com)