Több mint 8700-an haltak meg tavaly eutanázia által Hollandiában

Az előző év adataihoz képest tavaly 14 százalékkal több, 8720 ember halt meg eutanáziával Hollandiában - tájékoztatott a The Dutch News című angol nyelvű holland hírportál csütörtökön, a Regionális Eutanázia Felülvizsgáló Bizottság (RTE) legfrissebb adataira hivatkozva.Az RTE éves jelentése szerint a 2022-ben bejelentett eutanáziás elhalálozások aránya az összes halálozás 5,1 százalékát tette ki, amíg ez az adat 2021-ben 4,5 százalék volt Hollandiában. A legtöbb esetben a rákos daganatokkal küzdő betegek kértek eutanáziát, ugyanakkor a korábbiaknál többen, 288 esetben kérték a halált demens betegek. A jelentéstevők megjegyezték: a demenciában szenvedők eutanáziája összetett és érzékeny téma, mivel a szindróma elhatalmasodásával egy bizonyos ponton túl az érintett már nem tekinthető beszámíthatónak. Ezért fontos, hogy szakértők és orvosok bevonásával időben tisztázzák a kérelmező kívánságait.
    

A jelentés szerint tavaly 379 olyan összetett betegségekkel küzdő idős ember kért eutanáziát, akik esetében nem volt remény a gyógyulásra. Ez az adat 23 százalékos növekedést mutat 2021-hez képest. Közülük 58-an olyan pár tagjai voltak, akik úgy döntöttek, hogy együtt kívánnak meghalni. Az illetékes holland bizottság közölte: ilyen esetekben mindkét félnek más tanácsadóhoz és orvoshoz kell fordulnia kérelmével, és mindkettejüknek teljes mértékben meg kell felelniük a szükséges feltételeknek. Tavaly továbbá 115 esetben végeztek eutanáziát súlyos pszichiátriai betegségben szenvedők esetében, megközelítőleg ugyanannyi alkalommal, mint 2021-ben - tájékoztattak.
    

Az eutanáziát Hollandiában két orvosnak kell elvégeznie, akik egyike sem lehet a beteg családtagja. Eutanáziát tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen, ismétlődően, külső befolyástól mentesen és írásban kell kérelmezni. Kizárólag akkor igényelhető, ha az érintett súlyos és gyógyíthatatlan betegségben szenved, amelynek fizikai vagy pszichológiai tüneteit nem lehet enyhíteni.
   

A világon elsőként Hollandia legalizálta az eutanáziát 2002-ben, és még ugyanabban az évben Belgium is elfogadta az ezt lehetővé tévő törvényt. 2008-ban Luxemburg is csatlakozott az eutanáziát engedélyező országok sorához. Az aktív eutanáziát, azaz a halál bekövetkeztének közvetlen elősegítését a jogszabályok Európában a Benelux-országok mellett Spanyolországban engedik meg 2021 óta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com