Történelmi személyek, akik a vécén haltak meg

Tíz híres személy, akit kínos, de valahol természetes módon ért utol a végzet. Kellemetlen, morbid, kínos, de valahol mégis természetes, ha valaki a vécén ülve hal meg, ráadásul ez is bizonyítja, hogy az embert bárhol és bármikor utolérheti a vég. Az alábbi gyűjteményben tíz olyan történelmi személy szerepel, aki ilyen váratlan formában hagyta itt a földi létet.

Nagy Katalin orosz cárnő: Nagy Katalin 1745-ben házasodott be az orosz királyi családba, majd a következő nyolc évben nem sikerült teherbe esnie. Egyes pletykák szerint ennek oka az volt, hogy a cárnő férje képtelen volt a gyereknemzésre.

Amikor aztán Nagy Katalin 1754-ben gyereket szült, akkor az a szóbeszéd járta, hogy az apa nem a férje, hanem egy orosz katona. Az soha nem derült ki, hogy a cárnő részt vett-e a cár megölésében, de az biztos, hogy utána csak az övé lett a trón.

Nagy Katalin híres volt arról, hogy szeretőket tart, a szolgáknak pedig földet adományozott. Egyes elméletek szerint lóval közösülés közben halt meg, de mások szerint a vécén ülve stroke-ot kapott. A hivatalos álláspont az, hogy a cárnő nappal, agyvérzésben halt meg az ágyában.

III. Vencel cseh fejedelem: 1305-től cseh, lengyel és magyar király volt III. Vencel, de nem sokáig, mert 1306-ban megölték. Állítólag a sorban őt követő király, II. Ulászló rendelte el a gyilkosságot, és bérgyilkosokat küldött Olmützbe. Úgy hírlett, hogy a 16 éves III. Vencel a vécén ült, amikor az orgyilkosok rátaláltak és végeztek vele.

Hivatalos álláspont nincs a tettesek kilétéről és a gyilkosság indítéka is rejtély maradt.

Mirza Ghulam Ahmad: Indiában alapította meg az Ahmadiyyah nevű iszlám vallási mozgalmat az 1835-ben született Mirza Ghulam Ahmad, aki azt állította magáról, hogy hallja Isten szavát. Nemsokára a kis csoportja odaadó tanítványokból állt, majd a követői köre folyamatosan bővült.

Ghulam Ahmad, aki azt is állította, hogy benne született újjá Muhammad próféta, Jézus Krisztus és a hindu isten, Krisna, 1908 májusa óta betegeskedett. A férfi holttestére a barátja és orvosa talált rá a fürdőszobájában. Ghulam Ahmad halálát akut hasmenés okozta.

II. Edmund király: 1016-ban ülhetett az angol trónra II. Edmund király, de csak 7 hónapot uralkodhatott. Egyes vélemények szerint természetes halála volt, de Henry Huntingdon az Edmund haláláról szóló beszámolójában az állt, hogy az angol király vécén ült, amikor kétszer leszúrta egy merénylő, aki a vécéülőke alatti gödörben várta a gyilkosság tökéletes pillanatát.

Eglon király: A Bibliában található Eglon király különös története. Az uralkodóról keveset tudni, de a Talmudban azt írták, hogy Moáb király, az izraelitákkal leszámolni próbáló Balak unokája volt. Az Ószövetségben az izraelitákat rabszolgasorba kényszerítették Eglon uralkodása alatt. A lényeg az, hogy amikor Eglon király felállt az árnyékszékről, akkor a Benjámin törzséhez tartozó Ehud leszúrta a kardjával. Az elmenekült Eud felszabadította Izrael népét.II. György király: Habár II. György német volt, mégis 1727-ben elfoglalta a brit trónt. Nem volt népszerű király, de a feleségét nagyon szerette, ezért annak halála után nem nősült meg újra, és úgy rendelkezett, hogy majd a felesége mellé temessék.

1760 októberében az akkor már 76 éves II. György egészsége hanyatlásnak indult. Ahogy mindig, úgy október 25-én reggel is megivott egy csésze csokoládét, majd az árnyékszékre ült. Pár perccel később az inasa egy nagy puffanásra figyelt fel, majd a királyt a padlón fekve találta. A boncolás során kiderült, hogy II. György halálát az okozta, hogy aortatágulás miatt a szíve jobb kamrája megrepedt.

Uesugi Kenshin: A japán hadvezér, Uesugi Kenshin, 1578-ban halt meg. Életében elképesztő katonai képességeiről és a versenytársával, a híres Takeda Shingennel való harcairól vált ismertté. Uesugi Kenshin rengeteg taktikai győzelmet aratott az ellenfele felett, de az egészsége rohamosan romlott, a halála pedig távolról se nevezhető hősiesnek, ugyanis a vécé használata közben stroke-ot kapott, amibe napokkal később belehalt.

Jing Jin herceg: Az egyik legerősebb kínai állam tartományának, a Jin tartomány uralkodója volt Jing herceg az időszámításunk előtti 599-től egészen a korai haláláig, ami időszámításunk előtt 581-ben következett be. Állítólag volt egy rémálma, amiben előrelátta a halálát.

Jing Jin herceg sámánja azt tanácsolta neki, hogy egyen gabonát, de olyat, ami még nem teljesen érett. Az uralkodó egy darabig azt hitte, hogy sikerült elkerülnie a végzetet, de az éretlen gabona erjedni kezdett a gyomrába. Jing Jin herceg a vécére sietett, de beleesett a pottyantósba és elsüllyedt az iszapban.

II. Edward király: 1327-ben gyilkolták meg a Berkeley kastélyban II. Edward királyt, akiről azt feltételezték, hogy intim kapcsolatba került egy férfi barátjával. Amikor erre az apja rájött, akkor elkergette a szeretőt, akit később megöltek. II. Edward ennek megtorlására háborúkat indított.

II. Edward felesége, Isabella, egyáltalán nem volt megelégedve a férjével, ezért a királynak le kellett mondania a trónról. Habár ez nem bizonyítható, mégis azt állítják, hogy II. Edwardot a Berkeley fürdőszobájában ölték meg úgy, hogy forró piszkavasat dugtak a végbélnyílásába.

IV. Godfrey, Alsó-Lotaringia hercege: IV. Godfrey katonaként háborúzott IV. Henrik császár nevében, tehát neki is akadtak ellenségei. A férfit 1076-ban ölték meg, amikor kiment a vécére, ugyanis alulról egy „kegyetlenül hegyes tárggyal” ledöfték. IV. Godfrey herceg egy héten át haldoklott.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com