Zsaru-vélemény: Jegy helyett konyhakés

Elképedve olvassa az ember a közlekedési vállalatok dolgozóit ért támadásokról szóló beszámolókat; a tárgykörben közreadott év végi összefoglalót végképp. Megfenyegetett, megvert járművezetők, jegyellenőrök, hasonló esetek miatt rendőri intézkedések sokasága… Tulajdonképpen mi történik itt?…A MÁV közleménye szerint 2023-ban 78, míg tavaly már 100 erőszakos támadás érte a jegyvizsgálókat. Ezek között egy híján hatvanszor szerepel tettlegesség, a maradék negyven esetben becsületsértés; kétszer nyolc napon túl gyógyuló sérülés és egy életveszélyes fenyegetés.

A kalauzokkal szemben nem ritka a verbális erőszak, köpködés, dulakodás, megesett, hogy egy kés is előkerült.

Nem jobb a helyzet a Volánbusznál sem, annak járatainál 224 alkalommal kellett riasztani a rendőrséget, olykor kemény sértegetések, fizikai támadások érik az autóbusz-vezetőket. És nem könnyű az életük a fővárosi tömegközlekedésben dolgozóknak sem.

Tulajdonképpen mi történik itt?

Az utasok egy része már nem jegyet vesz, hanem az utazási költségek, nehézségek miatt elégtételt a buszvezetőn, a kalauzon vagy a különféle biztonsági embereken? Az utasok egy része úgy gondolja, bérlet vagy érvényes jegy helyett elég felmutatnia egy jókora konyhakést? Az utasok egy része úgy gondolja, megteheti, hogy ott állítja meg a buszt, ahol ő szeretne leszállni?

Vagy felpofozhatja a sofőrt, mert szerinte lassan vezetett? Összemocskolhatja a járműveket, és hasonlóan mocskos hangnemben fenyegetheti azokat, akik ezt szóvá teszik? És érdekel-e az agresszív utasok közül bárkit is, hogy a MÁV–Volán-csoport a támadások megelőzése érdekében kampányt indított, hangsúlyozva, hogy a közfeladatot ellátó személyek bántalmazása bűncselekménynek minősül, és súlyos büntetést vonhat maga után? Vagy az, hogy a közlekedési vállalatok szoros kapcsolatban állnak a rendőrséggel, mind több a fedélzeti, az állomásokra telepített és a testkamera, amely különösen sokat segíthet a támadók kiszűrésében?

Pedig jó lenne erre figyelni, mert a közlekedési vállalatok mind többet tesznek dolgozóik és az utasok biztonságáért. Nehogy már a busz, a vonat vagy a villamos legyen a legveszélyesebb közlekedési eszköz!

T. Z.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com