BM: egyszerűsödik a gyermekszületéssel kapcsolatos ügyintézés 2021-től

Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.Pogácsás Tibor a sajtótájékoztatón közölte: az erről szóló törvényjavaslatot valamennyi párt támogatja az Országgyűlésben. Az okmányok automatikus kiállítását és kiküldését az teszi lehetővé, hogy az állam által korábban bekért, az állampolgárok adatait tartalmazó adatbázisok a technológia fejlődése nyomán összekapcsolhatók - közölte az államtitkár.

    
Elmondta: gyermek születése esetén a jövőben a kórházban felvett adatok, a többi között az újszülöttről készített fénykép alapján automatikusan történik meg a lakcímkártya, a személyi igazolvány és az adókártya kiállítása, és automatikusan, szülői igénylés nélkül indul meg a családtámogatási ellátások folyósítása.
    

Házassági névváltoztatás esetén a feleségnek vagy a férjnek nem kell majd személyesen kezdeményeznie az okmánycserét a különböző hatóságoknál, hanem az anyakönyvvezető által felvett adatok alapján automatikusan megtörténik az új okmányok kiállítása. Elhalálozáskor szintén a teljes ügyintézés elektronikusan történik majd, amelynek nyomán automatikusan megindul a hagyatéki eljárás és a közüzemi szolgáltatók értesítése.
    

A jogosítvány megszerzése, vagyis a gyakorlati vizsga megszerzése után sem kell majd személyesen igényelni a dokumentumot, mert azt automatikusan kiállítják és kipostázzák. Ezt meg sem kell várni, mert hatósági ellenőrzéskor a rendőr a helyszínen le tudja kérni a vizsga tényét bizonyító adatokat - ismertette a törvényjavaslat főbb elemeit Pogácsás Tibor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

Tíz idősebb pár vallomása, hogy megbánták-e, hogy nem alapítottak családot.

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

A nő szeretné, ha a gyermeke egy nap megérteni a döntése okait.

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Megható, szomorú és fájdalmas pillanatokról meséltek a szülésznők.

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

A franciák odafigyelnek a gúnyolódásra, a malájok nem engedik az ételek után elnevezni a gyerekeket, míg a németek a nem-semlegesek keresztneveket tiltják.

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

A hatóság nem engedélyezte az abortuszt.

Kádba fojtotta a gyerekeit az anya

Kádba fojtotta a gyerekeit az anya

Szülés utáni depresszió miatt gyilkolt a texasi nő.

Ezek lehetnek a terhesség tünetei

Ezek lehetnek a terhesség tünetei

Tudni akarod, hogy biztosan állapotos vagy -e? Ezek a jelek árulkodóak lehetnek.

Véletlenül nevezték el így az egy napon, egymás mellett született babákat

Véletlenül nevezték el így az egy napon, egymás mellett született babákat

A Hernandez és a Shifflett család a bizonyíték arra, hogy az élet a legjobb rendező.

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Jelek, amelyek igazolják a várandóságot.

Megölte magát a hétgyermekes nő, aki ismét teherbe esett

Megölte magát a hétgyermekes nő, aki ismét teherbe esett

Carla Murtagh lelki vívódásából semmit sem vett észre a környezete.

http://ujhazak.com