Főorvos: öt kamera működik a Babales programban a Szent János Kórházban

Öt kamera segítségével az interneten keresztül is láthatják inkubátorban fekvő koraszülött gyermeküket a szülők előre egyeztetett időpontban a Szent János Kórházban elindult Babales program keretében - közölte az intézmény koraszülöttrészlegének vezető főorvosa az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön.Tory Vera azt mondta, minden tizedik újszülött koraszülöttként jön a világra, sokszor csak 400-500 grammal születnek, és hónapokat töltenek inkubátorban. A program segítségével ebben az időszakban a családtagok az inkubátor tetejére szerelt sterilizálható kamera segítségével is figyelhetik gyermeküket - tette hozzá.

   
Jelenleg öt kamera van, de ezekkel - elmondása szerint - ki tudják elégíteni az igényeket, mert áttehetők az egyik helyről a másikra. A tesztidőszak alatt 51 családnak ajánlották fel ezt a lehetőséget, és a legtöbben "távoli ölelésként" élték meg a Babalest - fogalmazott a főorvos. Kitért arra is, anonim babamentő inkubátort is kihelyeztek, amelyre szintén kamerát szereltek fel, hogy azonnali ellátást tudjanak nyújtani az otthagyott gyermekeknek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Soha nem volt intim kapcsolatuk ezeknek a nőknek, mégis gyereket szültek.

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Érdekes történetek olyan nőkről, akik állítólag soha nem feküdtek le senkivel, mégis teherbe estek.

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A világ legfiatalabb anyukái, akik akaratuk ellenére váltak azzá.

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

Tíz idősebb pár vallomása, hogy megbánták-e, hogy nem alapítottak családot.

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

A nő szeretné, ha a gyermeke egy nap megérteni a döntése okait.

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Megható, szomorú és fájdalmas pillanatokról meséltek a szülésznők.

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

A franciák odafigyelnek a gúnyolódásra, a malájok nem engedik az ételek után elnevezni a gyerekeket, míg a németek a nem-semlegesek keresztneveket tiltják.

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

A hatóság nem engedélyezte az abortuszt.

Kádba fojtotta a gyerekeit az anya

Kádba fojtotta a gyerekeit az anya

Szülés utáni depresszió miatt gyilkolt a texasi nő.

Ezek lehetnek a terhesség tünetei

Ezek lehetnek a terhesség tünetei

Tudni akarod, hogy biztosan állapotos vagy -e? Ezek a jelek árulkodóak lehetnek.

http://ujhazak.com