Kormányszóvivő: két évvel meghosszabbodik a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök gyermekvállalási határideje

A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt - jelentette be a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.Vitályos Eszter a döntést azzal indokolta, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság. A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is - tette hozzá.
    

Jelezte: a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Gumimacianyák, a TikTok új trendje

Gumimacianyák, a TikTok új trendje

Az ötgyermekes anya, Melissa Willets vizsgálta meg az új címkét.

Humoros lista arról, hogy miért tud mindenki jobban gyereket nevelni nálad

Humoros lista arról, hogy miért tud mindenki jobban gyereket nevelni nálad

Neked hány pont ismerős a listáról?

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Soha nem volt intim kapcsolatuk ezeknek a nőknek, mégis gyereket szültek.

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Érdekes történetek olyan nőkről, akik állítólag soha nem feküdtek le senkivel, mégis teherbe estek.

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A világ legfiatalabb anyukái, akik akaratuk ellenére váltak azzá.

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

Tíz idősebb pár vallomása, hogy megbánták-e, hogy nem alapítottak családot.

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

A nő szeretné, ha a gyermeke egy nap megérteni a döntése okait.

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Megható, szomorú és fájdalmas pillanatokról meséltek a szülésznők.

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

A franciák odafigyelnek a gúnyolódásra, a malájok nem engedik az ételek után elnevezni a gyerekeket, míg a németek a nem-semlegesek keresztneveket tiltják.

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

A hatóság nem engedélyezte az abortuszt.

http://ujhazak.com