Újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egészséges újszülött kislányt találtak Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál elhelyezett babamentő inkubátorban - közölte az egészségügyi intézmény kedden az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az inkubátor hétfőn 22 óra 13 perckor jelzett és a személyzet azonnal intézkedett: a Gyermekegészségügyi Központ munkatársai gondozásba vették a gyermeket, majd a koraszülött- és újszülött-pathológiai osztályra vitték. A 45 centiméterrel és 2990 grammos súllyal született kislánynak a kórház dolgozói a Kis Napsugár nevet javasolták.

    
A gyermek nem sokkal a megtalálása előtt születhetett és bizonyára nem intézményi körülmények között. Ennek ellenére jól van, az első vizsgálatok szerint egészséges - írták. A kórház arra is kitért, hogy a nők - ha nem szeretnék felnevelni a gyereküket - az anonim szülés és a nyílt vagy titkos örökbeadás mellett is dönthetnek, valamint továbbra is működik a babamentő inkubátor.
    

A kórház főbejárata előtt 1998-ban helyezték el a készüléket, azóta ez a kislány volt a tizenharmadik újszülött, akit itt találtak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Hat nő, aki állítólag szüzen esett teherbe

Soha nem volt intim kapcsolatuk ezeknek a nőknek, mégis gyereket szültek.

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Érdekes történetek olyan nőkről, akik állítólag soha nem feküdtek le senkivel, mégis teherbe estek.

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A 16 éves bátyja ejtette teherbe Tressa Middletont

A világ legfiatalabb anyukái, akik akaratuk ellenére váltak azzá.

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

„Megkönnyebbülés, hogy nincs gyerekünk”

Tíz idősebb pár vallomása, hogy megbánták-e, hogy nem alapítottak családot.

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

Interneten kért tanácsot a kismama, hogy írjon-e levelet a kisfiának, akit örökbe akar adni

A nő szeretné, ha a gyermeke egy nap megérteni a döntése okait.

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Őszinte vallomások a szülőszobáról

Megható, szomorú és fájdalmas pillanatokról meséltek a szülésznők.

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

Nevek, amelyeket tilos anyakönyveztetni a világ egyes országaiban

A franciák odafigyelnek a gúnyolódásra, a malájok nem engedik az ételek után elnevezni a gyerekeket, míg a németek a nem-semlegesek keresztneveket tiltják.

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

Tíz évesen szült a megerőszakolt kislány

A hatóság nem engedélyezte az abortuszt.

Kádba fojtotta a gyerekeit az anya

Kádba fojtotta a gyerekeit az anya

Szülés utáni depresszió miatt gyilkolt a texasi nő.

Ezek lehetnek a terhesség tünetei

Ezek lehetnek a terhesség tünetei

Tudni akarod, hogy biztosan állapotos vagy -e? Ezek a jelek árulkodóak lehetnek.

http://ujhazak.com