A DK azt javasolja, hogy hozzanak létre egy energia fogyasztóvédelmi szolgálatot

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy hozzanak létre egy úgynevezett energia fogyasztóvédelmi szolgálatot, ami önálló fogyasztóvédelmi intézményként könnyítené meg az energiaügyekhez kapcsolódó ügyintézést és panaszkezelést.Molnár Csaba EP-képviselő Kálmán Olga frakciószóvivővel közösen tartott szerdai, árnyékkormányinfo elnevezésű sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ezt a szolgálatot széles jogkörökkel, komoly ellenőrzési hatáskörrel és bírságolási joggal kellene felruházni. A politikus megjegyezte, hogy elvileg létezik egy ilyen hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, de "oda fordulni (...) szinte lehetetlen".
    

Másik témára áttérve közölte, a DK elvárja, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a kormány és az Európai Bizottság, illetve a kormány és az Európai Tanács között zajló, a felfüggesztett uniós forrásokhoz kapcsolódó teljes levelezést. A kabinet még csak kísérletet sem tesz arra, hogy teljesítse az EU-támogatások megszerzéséhez fűződő feltételeket - jelentette ki. Az igazságügyi törvényjavaslat, illetve a felsőoktatási kuratóriumok ügyében bejelentett intézkedések "elfogadhatatlanok, szégyenteljesek és manipulatívak, ezekkel nem fogunk hozzájutni az európai uniós pénzekhez" - mondta.
    

A budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank, azontúl, hogy "kémbank lévén" rendkívüli nemzetbiztonsági kockázatot jelent, most már rendkívüli pénzügyi kockázatot is jelent a magyar emberek számára - fogalmazott. A pénzügyi problémát a bank vezetése és a kormány kancelláriaminisztere is beismerte - tette hozzá az EP-képviselő.
    

Az "orosz kémbankból" azonnali intézkedéssel ki kell lépni - foglalta össze pártja követelését Molnár Csaba. Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok a gyermekvédelmi törvény szigorítását kezdeményezik Kálmán Olga azt felelte, hogy még nem látták ezt az előterjesztést. Kérdezték arról is, hogy a Fidesz-KDNP hétpontos békepárti határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. A frakciószóvivő azt válaszolta, hogy a DK-nak is lesz saját hétpontos javaslata ezzel kapcsolatban. Úgy fogalmazott: ez a hét pont az ország valós problémáival fog foglalkozni.
    

Az EP-képviselőt kérdezték arról, hogy hogyan segítenék, hogy Ukrajna katonai fölénybe kerüljön, vagy megnyerje a háborút? Molnár Csaba úgy fogalmazott: "az Európai Unióval és a NATO-val való együttműködésben, az Európai Unió és a NATO szabályaival közösen, egyhangú döntések alapján". A fegyverszállításokra vonatkozó felvetésre azt válaszolta, hogy az EU rengeteg tagállama szállít fegyvert Ukrajnának és ez az ő döntésük. Hozzátette, ők is támogatják az EU-nak azokat a közös programjait, amelyeket mindenki támogatni tud. A legfontosabbak a szankciók, a magyar kormány a tíz szankciót kivétel nélkül megszavazta - emelte ki. Kérdezték a Demokratikus Koalíció Felleg és Neptun Bt.-hez fűződő kapcsolatáról, amire azt felelte, hogy a cég szakpolitikai munkát végez a frakciójuk mellett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com