Az MSZP társadalmi kontrollt szorgalmaz a paksi atomerőmű bővítése ügyében

Az MSZP társadalmi kontrollt és politikai konszenzust szorgalmaz a paksi atomerőmű bővítése ügyében. Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, pártja nem szeretné, ha a közel 3000 milliárdos beruházás nem a magyar cégek és munkavállalók érdekeit szolgálná.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány már azzal is óriási kárt okozott a magyar gazdaságnak, hogy két éves késlekedéssel kezdett el foglalkozni a több ezer munkahelyet is jelentő beruházás ügyével.     Harangozó Tamás kulcskérdésnek mondta, hogy a projekt előkészítési munkálatai a nyilvánosság teljes körű biztosítása mellett, szakmai és politikai konszenzussal történjenek, ahogy az elmúlt húsz évben.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A beruházás az ország gazdaságának és biztonságának az elkövetkező 50, vagy akár 100 évét is meghatározza - hívta fel a figyelmet.     Közölte, attól tartanak, hogy a paksi beruházás állami milliárdok elherdálásává, feneketlen korrupciós történetté fajulhat, és nem a közérdeket szolgálja majd, hanem "minden idők legnagyobb fideszes lenyúlási mutyija" lesz.     Az ügyben eddig annyi történt, hogy a kormány - Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György és Németh Lászlóné miniszterek részvételével - egy háromfős "politikai bizottságot" hozott létre - mondta. Véleménye szerint társadalmi előkészítés, civil kontroll és politikai konszenzus helyett egy olyan hatalmi gépezet alakult ki, ahol Simicska Lajos és a Nyerges-család érdekeltségi körébe tartozó emberek alkotják a szűk körű döntéshozó csapatot.     Közölte, nem csak arra szólítják fel a kormányt, hogy hozza létre a beruházás körüli társadalmi kontroll intézményrendszerét, hanem arra is, hogy indítson el egy úgynevezett klaszter-projektet, amelynek lényege, hogy a Magyarországon működő, a korábbi beruházások kivitelezéseiben résztvevő cégeket egy csoportba tömörítik, és felkészítik őket a beruházás későbbi a munkáira.     A kormány "verje ki a fejéből, hogy ismét esetlegesen a Közgép, vagy bármely más egyedi cég megbízásával a kérdést el tudja rendezni!" - fogalmazott, arra figyelmeztetve: egy politikai döntéssel megbízott "házi cég" nem lesz képes kivitelezni az atomerőmű bővítését.     Közölte: ha a kormány nem tesz eleget az MSZP felszólításának a projekt előkészítésével és elindításával kapcsolatban, akkor egy esetleges kormányváltás után "darabra minden egyes szerződést felül fog vizsgálni egy következő kormány, beleértve egy esetleges államközi szerződést is". Ezzel - mondta - nem csak a Fidesznek kívánnak üzenni, hanem a beruházásban esetlegesen részt venni kívánó külföldi vállalatoknak és államoknak is, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral és a három fős politikai bizottsággal.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com