Az ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsít egy rendőrt és két másik embert

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kétrendbeli hivatali visszaélés bűntettével gyanúsított meg egy autópályarendőrt, míg két másik ember felbujtóként követte el ugyanezen bűncselekményt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.Azt írták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó rendőr január 31-én helyszínelői szolgálatot látott el, amikor észlelte, hogy az M3-as autópálya egyik pihenőjében tartózkodó, fát szállító tehergépkocsi rakománya nincs szabályosan rögzítve.
    

A rendőr a közlekedési szabályszegés miatt megkezdte az intézkedést és elkérte a jármű vezetőjének személyazonosító igazolványát. A sofőr éppen a fiával telefonált, aki felismerte az intézkedő rendőr hangját, ezért arra kérte az apját, hogy adja át neki a készüléket. A rendőr - az ügyészség közlése szerint - ismerőse kérésére eltekintett a további intézkedéstől és - kötelességének megszegésével a jármű vezetőjének jogtalan előnyt biztosítva - az általa elkövetett szabálysértést nem szankcionálta.
    

Közölték azt is, február 4-én ugyanez a rendőr egy rokona kérésére a járműnyilvántartásban utánanézett egy adott forgalmi rendszámhoz kapcsolódó adatoknak, amelyeket meg is osztott az érdeklődővel. Mivel a rendőr szolgálati ok nélkül, a hivatali lehetőségeit kihasználva lekérdezést hajtott végre a nyilvántartásból, majd ezen adatokat kiadta jogosulatlan személynek, jogtalan előny biztosításával - hivatali hatáskörével visszaélve - újabb bűncselekményt követett el.
    

A nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben kedden négy helyszínen hajtott végre összehangolt bűnügyi akciót. Az ügyészség a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományának segítségével kutatásokat és szemlét tartott, majd az elkövetők előállítását követően gyanúsítottként hallgatta ki a három férfit. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com