Álrendőröket ítélt el a Debreceni Törvényszék

Jogerősen 6 év 10 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést szabott ki kedden jogerősen a Debreceni Törvényszék arra a két vádlottra, akik 2011-ben magukat rendőrnek kiadva "foglaltak le" egy debreceni nőtől több mint egymillió forint értékű ékszert - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Bíróság


Tatár Tímea tájékoztatása szerint a bíróság helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság által idén februárban az elsőrendű vádlottra kiszabott 6 év 10 hónap börtönbüntetést, míg a másodrendű vádlottét egy évvel, 2 év 10 hónapra enyhítette. Utóbbi büntetésének a felét végrehajtásában három évre felfüggesztették. A férfit és a nőt hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolásban találták bűnösnek. Az elsőrendű vádlott 2011 őszén határozta el, hogy a másodrendű vádlottal magukat rendőrnek kiadva, hivatalos eljárást színlelve ékszereket visznek magukkal egy nő otthonából.

Az elsőrendű vádlott férfi az interneten szerezte be a rendőrségi igazolványtartót és jelvényt, illetve szerkesztett egy hamis lefoglalásijegyzőkönyv-mintát is. 2011 novemberében jelentek meg sértett lakásán. A nő kérdésére közölték, hogy a rendőrségtől jöttek, mire a nő ajtót nyitott nekik. A férfi közölte a sértettel, hogy egy uzsorabűncselekmény bűntettének gyanúja miatt házkutatást tartanak. A vádlottak a sértettet és annak a lakásban tartózkodó két másik ismerősét "igazoltatták", adataikat "ellenőrizték", majd a férfi közölte a sértettel, hogy a lakásban és a sértetten lévő ékszereket lefoglalja. A nőt még azzal is megfenyegette, ha nem tesz eleget a kérésének, úgy 72 órára bezáratja.

Az ékszereket "jegyzőkönyvezték", majd távoztak. A zsákmányt egy másik városban összesen 440 ezer forintért adták el, a pénzt pedig elfelezték. A Debreceni Törvényszék szerint a Debreceni Járásbíróság tényállása megalapozott volt. Az elsőfokú bíróság februári indoklásában kiemelte, hogy a vádlottak nagy precizitással, tökéletesen játszották el a hivatalos szerepet, betartották a hivatalos formalitást, és kihasználták a sértett rendőri intézkedéstől, szankciótól való félelmét. A sértett a fenyegetés és a színjáték hatására ment bele az ékszerek átadásába.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com