Büntetőfeljelentés a szombathelyi telefonlistás ügyben

Büntetőfeljelentéssel zárult az a vizsgálat, amelyet Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar indított, miután november 20-án tudomást szerzett arról, hogy meg akarták szerezni a szolgáltatótól az önkormányzati hivatal több dolgozójának mobiltelefonos adatait - tájékoztatta Angyal László, a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője kedden az MTI-t.

1244543766birosag468

Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy megérkezett hozzájuk a feljelentés. A rendőrségnek három nap alatt kell eldöntenie, hogy indít-e nyomozást az ügyben - közölte a szóvivő, aki arról egyelőre nem adott információt, hogy milyen bűncselekmény gyanúja miatt és hány ember ellen tettek feljelentést.
Az MTI városházi forrásból úgy értesült, hogy Puskás Tivadar megnevezte azokat, akik a városházi vizsgálat megállapításai szerint elkövethették a bűncselekményt.
A szombathelyi közgyűlés november 24-ei ülésén Czeglédy Csaba frakcióvezető (Éljen Szombathely - MSZP - DK - Együtt) hozta nyilvánosságra, hogy Gaál Róbert jegyző utasítására az önkormányzat egyik alkalmazottja a városháza harminc dolgozója - köztük az összes osztályvezető - szolgálati mobiltelefonjának forgalmi listáját megpróbálta kikérni a szolgáltatótól. Ez az ellenzék szerint személyiségi jogokat és levéltitkot is sérthetett.
A közgyűlésen a jegyző nem vett részt, mert szabadságon volt, két nappal később pedig benyújtotta lemondását, amelyet a polgármester elfogadott.
Az MTI többször is megpróbálta telefonon elérni a volt jegyzőt, de eddig sikertelenül.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com