Csepeli hajléktalangyilkosságok - Védői perbeszédekkel folytatódott a büntetőper

Védői perbeszédekkel folytatódott az öt halálos áldozatot követelő csepeli hajléktalangyilkosságok ügye a Fővárosi Törvényszéken szerdán. Az elsőrendű vádlott védője azt indítványozta, hogy a többszörösen minősülő emberöléssel vádolt védencére ne szabjon ki tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést a bíróság.

jogszabályA védő vitatott néhány minősítést a szerb férfi által elkövetett bűncselekmények közül, és azt kérte, hogy a védencére váró életfogytig tartó szabadságvesztés mellett a bíróság ne zárja ki a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét.

A büntetőperben több vádirat egyesítésével kilenc ember ellen folyik az eljárás, az ügyész két vádlott esetében hatszorosan minősülő emberölés és más bűncselekmények miatt kérte a bűnösség kimondását, köztük a szerb férfire.

A másodrendű vádlottra is életfogytig tartó szabadságvesztést kért a vádhatóság képviselője, több vádlottra pedig határozott idejű szabadságvesztéseket indítványozott.

Az elsőrendű vádlott egy 40 év körüli szerb férfi, akit egyszer több mint tíz éve már bűncselekmény elkövetése miatt kiutasították Magyarországról. 2007-ben azonban egy szerb börtönből megszökve ismét Magyarországra jött, Budapesten a Boráros téri hajléktalanokhoz csapódott, majd felismerte a lehetőséget, és megpróbált társaiból bűnözői csoportot szervezni. Azt mesélte magáról, hogy részt vett a jugoszláviai háborúban, a többiek hallgattak rá, tartottak tőle.

Az elsőrendű vádlott és társai kint éltek a csepeli erdőben, alkalmi bűncselekményekből tartották el magukat, az eperföldön marihuánát termesztettek, fogyasztottak, de akadt közöttük olyan, aki alkoholista volt.

A szerb férfi egyik ismerősükre azért orrolt meg, mert szerinte az lopott, hazudott, a neki terjesztésre átadott több mint egy kilogramm marihuána pedig eltűnt. Ezért a szerb férfi 2010 szeptemberében táborukba csalta a sértettet, három társával összeverte, majd felakasztotta. Az áldozat szenvedései sokáig tartottak, holttestét elégették, a hatóságok nem bukkantak a nyomára.

Egy négytagú családot azért irtott ki a szerb férfi és egyik társa, mert azon a területen gyűjtötték a színesfémet, ahol szerintük nem lett volna szabad. A család két férfitagját baltával leütötték és megfojtották, két nőt pedig megfojtottak, majd a holttesteket nagyrészt elégették.

Az ügyészség szerint még több esetben kíséreltek meg emberölést azért, hogy megszerezzék ismerőseik értékeit, pénzét, vagy éppen azért, mert lopás közben leleplezték őket a biztonsági őrök. Csak a véletlenen múlt, hogy nem lett több áldozata a bűncselekmény-sorozatnak.

A szerdai tárgyaláson a harmad-, a negyed- és az ötödrendű vádlott védői az ügyész által indítványozottnál enyhébb, kisebb mértékű, illetve felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint részbeni felmentést kértek.
A per csütörtökön további perbeszédekkel, köztük a másodrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódik, azt követően szólalhatnak fel a vádlottak.

Az előzetes tervek szerint az ügyben május elején élhetnek a vádlottak az utolsó szó jogával, majd szintén május elején hirdet ítéletet a törvényszék.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com