Enyhítették a volt élettárását Mohácson megfojtó férfi büntetését

Huszonöt év múlva feltételesen szabadlábra helyezhető a Pécsi Ítélőtábla szerdai, nem jogerős határozata szerint az a férfi, akit korábban tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtottak, amiért megölte volt élettársát tavaly ősszel Mohácson.

bírói kalapácsA most 41 éves Baán Csaba és későbbi áldozata 2007-ben ismerkedett meg, közös fiúgyermekük született, ám a szülők viszonya megromlott, a férfi az élettársi kapcsolatot többször is hiába próbálta helyreállítani.

A férfi 2012. szeptember 4-én kiderítette a már új párkapcsolatban élő 30 éves nő lakóhelyét, és elment hozzá. A fiukról beszélgettek, amikor Baán Csaba minden előzmény nélkül ököllel arcul ütötte a nőt. Ennek ellenére később rá tudta venni, hogy együtt menjenek el ruhát venni a gyereknek.

A volt élettársak a sínek mentén haladva egy erdős területen úgy döntöttek, hogy szeretkeznek. A férfi nem tudott beletörődni, hogy a nő nem akar vele élni, ezért az aktus után a hátizsákja zsinórjával megfojtotta.

A gyilkos ezután a nő bankkártyájával a bátaszéki postán 20 ezer forintot vett fel, a történteket pedig elmondta telefonon a siklósi gyámhivatalnál dolgozó ismerősének, aki értesítette a rendőrséget.

Baán Csaba az elfogása előtt egy nagyharsányi ház szekrényében próbált elrejtőzni.

A Pécsi Ítélőtábla Makai Lajos vezette büntető tanácsa a férfit a Pécsi Törvényszékkel megegyezően bűnösnek találta az emberölésben, felmentette ugyanakkor a készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vádja alól, mivel bizonyítottnak látta, hogy a férfi nem vette el a nő bankkártyáját, azt az áldozat maga adta oda neki.

Mivel az erőszakos, többszörös visszaeső Baán Csabával szemben az elkövetéskor hatályos Btk. nem teszi lehetővé a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását, a másodfokú bíróság 25 évben határozta meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját.

Az ítélet ellen az ügyész a készpénzt helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vádjában a bűncselekmény megállapításáért és súlyosításért fellebbezett, így az ügyben a Kúria hoz jogerős döntést.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com