Felmentették tisztségéből az ittas vezetésért elítélt mohácsi bírót

Áder János köztársasági elnök felmentette tisztségéből az ittas járművezetés miatt jogerősen elítélt mohácsi bírót a napokban - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.

Hajdu István közleményében azt írta, az államfő október 30-i hatállyal hozta meg döntését, azután, hogy a Pécsi Törvényszék elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett a bíró ellen, a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróság pedig jogerősen helybenhagyta az elsőfokú szolgálati bíróságnak a férfi felmentésére irányuló indítványát.

bírói kalapácsA Mohácsi Járásbíróság polgári bírája 2011. december 9-én Pécsen autójával egy parkoló gépkocsinak ütközött, amely ennek következtében villanyoszlopnak vágódott. A bíró vérében 1,44 ezrelék alkohol volt, ami enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot jelent. A férfit a Szekszárdi Járásbíróság az idén tavasszal jogerősen ittas járművezetés vétsége miatt 400 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta és egy év öt hónapra eltiltotta a járművezetéstől.

forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com