Gyanúsítottként hallgatták ki Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselőt

Az ügyészség közleményében Sz. Cs.-ként jelölt volt politikust azzal gyanúsítják, hogy a 2009-től 2014-ig terjedő ciklusban európai parlamenti képviselőként többféle módon, az EU illetékes szervét megtévesztve, visszaélt az EP-től igénybe vehető költségtérítésekkel, illetve a parlamenti asszisztensek alkalmazásával.

A nyomozás az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) ajánlására indult, Szegedi Csanádot március 28-án hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett, a továbbiakban szabadlábon védekezik.

A gyanú szerint Szegedi Csanád a költségtérítéseket illetően számos esetben - a repülőút költsége helyett - a gépjárművel történő utazás lényegesen magasabb költségét számolta el, valótlan tartalmú okiratok felhasználásával. A látogatócsoportok fogadásával kapcsolatban öt esetben lényegesen magasabb költséget fizetett ki az EU a közreműködése folytán.



Emellett több ember esetében, valótlan okiratok felhasználásával, fiktív módon parlamenti asszisztenseket alkalmazott, illetve el nem készült kiadványok költségeit igényelte valótlan okiratok felhasználásával. A gyanú szerint két parlamenti asszisztens alkalmazását annak ellenében intézte el, hogy az illetményükből a részére meghatározott összeget visszaadnak. Az ügyészség szerint a költségvetési csalással az EP-nek a több mint 143 millió forint vagyoni hátrányt okozott a gyanúsított, amely nem térült meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség üzletszerűen, társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, külföldi gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző személy által elkövetett vesztegetéssel és részben felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítja Szegedi Csanádot. Az ügynek még további négy gyanúsítottja van.

Az ügyészség közleményében megjegyzi: az elmúlt időszakban a gyanúsított immár a második olyan EP-képviselő, akivel szemben a tisztségével összefüggően elkövetett bűncselekmény miatt nyomozás indult. A másik eljárásban (az ügyészség ugyan nem nevesíti, de Kovács Béla volt jobbikos képviselő ügyéről van szó) az ügy már bírói szakban van.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com