Győri fémkereskedők - Még öten vannak őrizetben

Egy évvel a hétmilliárd forintos áfacsalással gyanúsított győri fémkereskedők elfogása után, 14-ből még öten vannak előzetes letartóztatásban - közölte a megyei törvényszék szóvivő bírája szerdán az MTI-vel.

bíróMáté Kinga elmondta: kedden, egész napos tárgyalást követően mind az öt esetben fenntartotta az intézkedést a bíróság. Ennek oka a szökés, elrejtőzés veszélye és a még most is folyó nyomozás esetleges hátráltatása mellett kettejük esetében az volt, hogy őket időközben újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg.

Hozzátette: a döntés ellen valamennyi gyanúsított fellebbezett, nyomkövetős házi őrizetbe helyezést kérve.
A tavaly január 7-i sajtóhírek több tucat ember "elviteléről" szóltak, a bíróság két nappal később 14 embert helyezett előzetes letartóztatásba a 19 magyar állampolgárságú gyanúsított közül. Január 11-én, a magyar, a cseh és a szlovák nyomozó szervek közös budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: a bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak.

Mivel Magyarországon már bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ezután az általános forgalmi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt.

A csoport a szlovák államkasszát 6,2 milliárd, a cseh költségvetést 920 millió forintnyi összeggel károsította meg.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com