Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy nyaklánctolvajt
Letöltendő börtönre ítéltek gyorsított eljárásban egy férfit, aki Óbudán járókelők nyakláncát tépte le, míg utolsó áldozatának unokája segítségével rendőrkézre nem juttatták - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-t.
A férfi 2013 májusa óta hatszor kísérelt meg kitépni az ékszert az utcán közlekedők nyakából, és néhányszor sikerrel is járt. Június 23-án a III. kerületben, a Szőlő utca és a Kiscelli utca kereszteződésében lopott el így egy arany láncot, ám áldozata unokája utána eredt és a nadrágja szárába csimpaszkodva próbálta visszatartani.
A kisfiú és nagymamája kiabálását két járókelő meghallotta, a menekülő tolvaj nyomába eredt, és visszatartotta őt a rendőrség megérkezéséig - áll a közleményben.
A férfit kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság két év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélte.
MTI

Hozzászólások