Három évre ítéltek egy szerbiai embercsempészt Szegeden

Első elítélése után néhány nappal újra határsértőket akart Ausztriába szállítani egy szerbiai embercsempész, emiatt gyorsított eljárásban hároméves börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

bírói kalapácsSzanka Ferenc közölte, a férfit nem jogerősen április 5-én ítélték embercsempészés bűntette miatt egy év börtönre és kiutasításra.

A férfi szombaton ismét Magyarországra érkezett autójával, miután megbízták, hogy a határ közeléből Ausztriába vigyen szíriaiakat. A vádlott hajnali öt óra körül Mórahalom külterületén vett fel gépkocsijába tizenegy szíriai állampolgárt, akit röviddel korábban más embercsempészek kísértek át a zöldhatáron. A rendőrök az indulás után megállították a járművet, és a vádlottat őrizetbe vették.

A járásbíróság - az ügyészség indítványával egyezően - több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, ezért három év börtönre ítélte, és négy évre kiutasította Magyarország területéről. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását is.

A vádlott és védője a büntetés és az előzetes letartóztatás elrendelése miatt is fellebbezett.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com