Ingyen szereztek meg ingatlan-nyilvántartási adatokat, vádat emeltek ellenük

Hivatali visszaélés bűntettével vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy ügyintézőt, aki polgármestere utasítására 137 esetben szerzett be jogellenesen tulajdoni lapokat - közölte a megyei főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta: a vádirat lényege szerint a szabolcsi település önkormányzatánál több évtizede köztisztviselőként dolgozó ügyintézőt a polgármester 2015 elején arra utasította, hogy különböző ingatlanok tulajdoni lapjait kérje le neki hivatali számítógépén az ingatlan-nyilvántartási adatokat tartalmazó TakarNet rendszerből. Az ügyintéző jogosult volt használni a rendszert, amiből az önkormányzat a hivatali feladatainak ellátásához ingyenesen kaphatott adatokat, így például tulajdonilap-másolatokat.



Más célra viszont a rendszer adatai nem használhatóak ingyenesen, amivel a vádlottak tisztában voltak - ismertette a főügyész. Közölte: a polgármester arra is utasította az ügyintézőt, hogy a jogosulatlan lekérdezéseket úgy tüntesse fel a rendszerben, mint ha közérdekű bejelentések elintézéséhez kellenének. A település vezetője mindezt ügyvéd ismerőse kérésére tette, aki nyolcvannyolc esetben fel is használta a jogosulatlanul lekért tulajdoni lapokat munkájában.

A bűncselekmény révén kár is érte az önkormányzatot, mert a jogosulatlan lekérdezések miatt 302 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a polgármesteri hivatalt a Földmérési és Távérzékelési Intézet. Az ügyintézőt tettesként, a polgármestert és az ügyvédet felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettével vádolja az ügyész, aki azt indítványozta, hogy a bíróság mindhármukra felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki - tette hozzá Zsíros Zsolt.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com