Ítélet született a Zalaegerszegen halálos balesetet okozó futballkapu ügyében

Nem jogerősen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a Zalaegerszegi Járásbíróság az egyik művelődési központ volt vezetőjét, mert a hozzá tartozó szabadidőközpontban egy kidőlt futballkapu halálra sújtott egy 10 éves fiút még 2014 nyarán - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék kedden az MTI-t.

W. Csabát a történtek miatt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték.

A vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az ítélet még nem jogerős.

A vádlottnak a zalaegerszegi Apáczai téri művelődési intézmény vezetőjeként feladatai közé tartozott a nem zárt és nem is őrzött, sportolásra használt alsóerdei szabadidőközpont működtetése, fenntartása. Ezen a területen szabadon hozzáférhető volt több, acélcsövekből hegesztett sportkapu, amelyeket az intézmény által szervezett rendezvények idején földbe szúrható fémkampókkal rögzítettek vagy elzártak.

1244543766birosag468

Egy család tagjai 10 éves fiúkkal 2014 júliusában a sportpályán fociztak, amikor az egyik ilyen kapu kibillent a helyéről, és a gyerek fejére dőlt. A kisfiú sérülése olyan súlyos volt, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vádlott a tárgyalás során azzal védekezett: soha nem merült fel, hogy a kapuk esetleg veszélyesek lehetnek, ő maga is rendszeresen kijárt focizni a pályára. Mindemellett tudta, hogy ezek a kapuk nem mindig voltak rögzítve, azokat sokan használták és el is mozdították, vagy ha a karbantartó lefektette őket, akkor mások felállították.

A szakértői vélemény szerint a játszótéri eszközök használatára, biztonságosságára vonatkozó szabályok alapján nem volt szabályszerű a kapu, a területnek pedig nem volt üzemeltetési szabályzata, hiányoztak a figyelmeztető feliratok is. Az előírások betartatása pedig a vádlott kötelessége lett volna.
A bíróság ítélete szerint a volt intézményvezető elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet, illetve gondosságot, holott kötelessége lett volna a veszély elhárítása.

A múlt pénteken született döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban három nap gondolkodási időt kért. Ennek leteltét követően, kedden elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbeztek, így a döntés még nem jogerős.
A felfüggesztett fogházbüntetés mellett a bíróság a vádlottat a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól előzetesen mentesítette.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com