Jogerősen öt év börtönre ítélték Szima Juditot, a TMRSZ főtitkárát

A TMRSZ főtitkárárára tavaly nyáron első fokon három év börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság.

A Zalaegerszegi Törvényszék kedden folytatólagosan, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás és sikkasztás, valamint más bűncselekmények miatt ítélte jogerősen öt év börtönre Szima Juditot.



A másodfokú ítéletben kis mértékben súlyosbították a másod- és a harmadrendű vádlott ítéletét is, mindkettőjükre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.

A vád szerint a főtitkár 2010 augusztusa és 2011 januárja között fiktív útiköltség-elszámolásokkal több millió forintot tulajdonított el a szakszervezet pénzéből, továbbá lakásában, amely a szakszervezet székhelye is volt, 19 millió forintos beruházást végeztetett el a szakszervezet költségére.
Két társának pedig, szintén fiktív útiköltség-elszámolásokkal, másfél millió forintot utalt át.

A bíróság megállapítása szerint a sikkasztás értéke 22 millió forint volt.
Szima Judit 2011 novemberétől több mint hét hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az első fokon még tíz vádlott ellen zajló perben folytatólagosan elkövetett sikkasztás, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt mondta ki bűnösnek a bíróság Szima Juditot. Az akkori ítélet alapján 22 millió forint vagyonelkobzással is sújtották, de a TMRSZ-szel szemben is 1,1 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el.

A vádlottak közül egyet felmentettek a bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás vádja alól, a nyolc további vádlott - akik a szakszervezet tisztségviselői vagy alkalmazottjai - felfüggesztett börtönbüntetést, próbára bocsátást, megrovást vagy pénzbüntetést kapott. Az elsőfokú ítélet ellen a szakszervezeti vezető enyhítésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett, így került az ügy Zalaegerszegre. A keddi ítélethirdetésen a kilenc vádlott közül csak Szima Judit vett részt.

A határozat kihirdetésekor a bíró - miként ez a korábbi tárgyaláson is történt - figyelmeztette Szima Juditot, amiért a szabályokkal szemben a mobiltelefonját használta, amire a vádlott azzal válaszolt, hogy a bíró sem tiszteli az ő személyét. A Zalaegerszegi Törvényszék Szima Judit esetében 22,9 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt.

A másodrendű vádlottat egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, a harmadrendű büntetését pedig öt hónap, egy évre felfüggesztett börtönre súlyosította. Három vádlott esetében az ítéletek időközben jogerőssé váltak, további háromnak pedig a bíróság változatlanul hagyta az első fokon kiszabott büntetését.

Az ítélet indoklásakor elhangzott az is, hogy Szima Judit hatályon kívül helyezésért és felmentésért fellebbezett, és egyebek mellett a rendőrség, az ügyészség és a bíróság eljárási jogát és törvényességét is kétségbe vonta, a törvényszék azonban megalapozatlannak találta a kifogásait. Bár a másodfokú bíróság a Szekszárdi Járásbíróság ítéletét megalapozottnak tartotta, néhány ponton módosította.

Azt is megállapította, hogy Szima Judit és két vádlott-társa esetében indokolatlanul enyhe volt az ítélet, a törvényi középmértéktől is jelentősen eltérve.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com