Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a NAV tizenegy emberrel szemben

Haszon Dávid elmondta, hogy közülük kilenc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, további hét ember ellen pedig közokirat hamisítás miatt javasolnak vádemelést.

A bűnszervezetet irányító egykori házastársak főként Győr környéki cégekhez biztosítottak munkaerőt úgy, hogy a munkavállalókat színlelt szerződésekkel alvállalkozókhoz jelentették be. Céljuk az volt, hogy az alkalmazottak után fizetendő adókat és járulékokat, valamint a bevétel általános forgalmi adóját elcsalják. A megrendelők által megbízott fővállalkozók olyan alvállalkozókat szerveztek maguk alá, amiket évente cseréltek és eltüntettek.



A jellemzően szlovák strómanokkal feltöltött cégek dolga a hatóság megtévesztése és az adófizetés elkerülése volt. A pénzügyi nyomozók Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében mintegy ötven helyszínen vizsgálódtak. A házkutatások során luxusautókat foglaltak le és zárolták a céghálózatban résztvevők bankszámláit, ingatlanjait, amikkel a bűncselekménnyel okozott kár jelentős része megtérült.

Az adóhatóság a tizennégyezer oldalas nyomozati iratot megküldték a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com