Legközelebb ceruzával és papírra!

Több épület falát, egy emlékművet és egy játszótéri mászókát is megrongált két fiatal Köröstarcsán. Festékszóró spray-vel feliratokat és különböző szimbólumokat rajzoltak rájuk, közel 700 ezer forintos kárt okozva ezzel. Rongálás bűntett miatt indult eljárás ellenük, a nyomozás pedig a napokban befejeződött.Számos felháborodott helyi lakos jelezte az egyik internetes közösségi oldalon, hogy több épületet is megrongáltak 2024. március 30-án éjszaka Köröstarcsán. Egy lakóház tulajdonosa tette az első bejegyzést, ami arról szólt, hogy fekete festékfújóval valaki összefirkálta a háza falát.

Ehhez a poszthoz aztán számos hozzászólás érkezett, és kiderült, hogy az egyik iskola falát, egy trafóházat, a trianoni emlékművet és egy játszótéri mászókát is hasonló módon rongáltak meg ismeretlenek.

A bejelentés után a Békési Rendőrkapitányság munkatársai adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, és megnézték a közeli térfigyelő kamerák felvételeit is. Ezek alapján azonosították azokat a fiatalokat, akik a gyanú szerint elkövették a bűncselekményt. Az akkor 17 éves fiú és 18 éves barátnője Debrecenben élnek, csak hétvégére érkeztek Köröstarcsára.

A fiú vallomásában elmondta, hogy párjával és egy másik baráti párral aznap este szalonnát sütöttek, ám a jó hangulatú beszélgetés vitába torkollott, és emiatt mindannyian feszültek lettek. Azért, hogy ezt levezessék, sétálni indultak, de továbbra sem beszélgettek egymással, ő a párjával elöl, barátaik mögöttük gyalogoltak.

Mint mondta, többre nem emlékszik, mert gyógyszerre ivott aznap este. A másik pár tagjai azonban elmondták, hogy séta közben külön-külön leültek egy játszótéri padra, majd arra lettek figyelmesek, hogy a fiú elővesz egy festékszóró spray-t, és összefújja vele az egyik játszótéri mászókát. Ezután tovább sétáltak, és eközben a fiú és a barátnője több épületre és egy emlékműre is írt vagy rajzolt valamit a fekete festékkel.

A baráti pár nem szólt senkinek a látottakról, számukra az volt a fontos, hogy másnap minél gyorsabban hazajussanak. A kreatívnak nem nevezhető fiatalok több mint 700 ezer forintos kárt okoztak az ingatlan tulajdonosának és a településnek. A Békési Rendőrkapitányság rongálás bűntett gyanúja miatt indított eljárást ellenük. A nyomozást a napokban lezárták, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com