Leleplezték a nyelvvizsgákkal kereskedő bandát

A nyelvvizsgák a megszokott módon folytak, attól eltekintve, hogy a vizsgázó az írásbelire előre megkapott megoldó kulccsal mehetett, szóbelin pedig mindössze a nevét mondta be. Az így vizsgázókhoz hirdetések útján jutottak, akik később csatlakozhattak a bűnbandához.

A bűnszervezet tagjai évek alatt építették ki a hálózatukat, ellenük indul most nyomozás angol és német nyelvvizsgával történő üzletelés és vesztegetés miatt. Négy embert helyezett a bíróság előzetes letartóztatásba.
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a rendőrséggel karöltve két nap alatt ötven helyszínen végzett házkutatást, valamint lefoglalt több millió forint készpénzt és az üggyel kapcsolatos iratokat, értékeket. – nyilatkozta Kállai Gábor.

nyelv2A szóvivő elmondása szerint, tizenkilenc ember került a gyanúsítottak listájára és hallgattak ki, kilencet őrizetbe is vettek, majd csütörtökön négy tagot le is tartóztattak- Á. Andrást, P. Tibort, P. Andrást, H. Ádámot - másik négynek pedig házi őrizetére tett javaslatot az ügyészség.

A kihallgatások eredményei szerint P. András már 2005-től folytatta tevékenységét több budapesti és vidéki nyelviskola vezetőjével. Megállapodtak ugyanis, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe a nyelviskolák kiadják P. Andrásnak a feladatokat, a szóbelizőket pedig nem vizsgáztatják. Az így megszerzett vizsgalapokat P. András saját maga töltötte ki, vagy alkalmanként egy bűntársával töltetett ki 10 ezer forint ellenében.

A bűncselekményben résztvevőkkel együtt 105 ember jutott ilyen módon nyelvvizsga bizonyítványhoz. Egy középfokú komplex nyelvvizsgáért 300-350 ezer forintot fizettek ki a megrendelők, a felsőfokú bizonyítvány ára 500-550 ezer forint volt
A hirdetésre jelentkező nyelvvizsgázók könnyedén szerezhettek közép-vagy felsőfokú nyelvvizsga bizonyítványt, valós idegennyelv tudás nélkül. Az ilyen módon vizsgázóknak a felügyelő tanárok megengedték, hogy a vizsga alatt használják a megoldókulcsot, szóbelin pedig csak a nevük elmondásáért a „megfelelt” értékelést kapták.

P. András egy jól ismert szerkezetű vállalkozásba fogott, melynek lényege, hogy a segítségével nyelvvizsgázott embereknek további lehetőséget ajánlott. Ígérete szerint, ha segítenek neki  ügyfeleket toborozni, az így befolyt összegekből járulékos arányban pénzt kapnak.

A szervezet többi tagja, mint Á. András később saját hálózatot épített ki, ezzel 20 embert juttatott jogellenesen bizonyítványhoz. P. Tibor nyolc embernek segített korrupt módon. Az utoljára letartóztatott H. Ádám hét évet dolgozott a bűnbandában, akinek a feladata az internetes reklám és szórólapok készítése volt. Közvetítésével további 20 ember vizsgáztatásához járult hozzá – jelentette az ügyészségi szóvivő.

(forrás: Index)

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com