Megkezdődött a korrupcióval vádolt záhonyi határrendészek büntetőpere

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vádlottak Záhonyban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság határrendészeti kirendeltségén, a magyar-ukrán határon voltak határrendészek, illetve főhatárrendészek feladata a zöldhatár, valamint a közúti és vasúti személy- és teherforgalom ellenőrzése volt.

A vádbeli időszakban több mint kétmillió embert és mintegy 900 ezer járművet ellenőriztek. Külföldi állampolgárok gyakran lejárt útlevéllel, tartózkodási engedéllyel vagy vízummal érkeznek a határra, ami helyszíni bírságot vagy idegenrendészeti eljárást von maga után. A külföldi utasok lejárt okiratok esetén 50 eurót, hosszabb idejű túltartózkodás, valamint úti okmány hiánya esetén pedig 100 és 400 euró közötti összeget fizettek a határrendészeknek a büntetés elkerüléséért - áll a vádiratban.



A közlemény szerint előfordult olyan is, hogy az unió országaiban dolgozó ukrán állampolgárokat szállító kisbuszok össztömege a csomagok miatt meghaladta a KRESZ-ben meghatározott megengedett legnagyobb értéket. Ilyenkor a határon átlépők 20, ha pedig jelentős volt a túllépés mértéke, akkor 50 eurót fizettek az útlevélkezelőnek, hogy elkerüljék a helyszíni bírságot. A megszerzett pénzt az útlevélkezelői szolgálatot teljesítők általában megosztották egymás között, valamint a más szolgálati feladatot és az ügyeletesi szolgálatot teljesítőkkel is .

A Központi Nyomozó Főügyészség debreceni osztálya 2017 augusztusában előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat. A szerdai első tárgyalási napon az ügyész ismertette a vádiratot, majd a bíróság megkezdte a vádlottak meghallgatását, amely várhatóan több tárgyalási napon keresztül tart majd - írta csütörtöki közleményében a törvényszék. A tárgyalás május 9-én folytatódik.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com