Milliárdos áfacsalási ügyet fedett fel egy nagymegyeri vállalkozó

Előbb hátrahagyott naplójában, majd részletes vallomásában fedett fel milliárdos áfacsalási ügyet egy nagymegyeri vállalkozó, aki maga is része volt az áfacsaló cégláncnak, és hónapokig bujkált a bűnszervezet elől - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-vel.

navlogoA közlemény szerint 2009 és 2012 között az áfacsalás-sorozat irányítói sok ezer tonna gabonát utaztattak egy több gazdasági társaságból álló szlovák-magyar cégláncolaton keresztül. A cégláncolat az áfa-visszaigénylés révén, forintban számolva, milliárdos kárt okozhatott a szlovák és a magyar állami költségvetésnek.

A nagymegyeri vállalkozó, D. Zoltán cége is érintett volt a Magyarország és Szlovákia közötti csalássorozatban, de a férfi idén elhatározta, hogy kilép az áfacsaló körből. A bűnszervezet irányítóitól való félelmében februárban eltűnt, és hátrahagyott naplójában beszámolt az ügy részleteiről. Felesége talált rá a két nyelven, kézzel írt füzetre, amelyet aztán eljuttatott a hatóságoknak. Ennek alapján a NAV pénzügyi nyomozói nyomozást indítottak költségvetési csalás gyanúja miatt - áll a közleményben.

Egészen novemberig nem lehetett tudni, hogy a vállalkozó életben van-e, de a napokban jelentkezett a NAV pénzügyi nyomozóinál, és részletes vallomást tett, további érdemi információkkal szolgálva az általa leírtakkal kapcsolatban.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folyik.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com