Milliárdos számlagyár ügyében fejezték be a nyomozást a pénzügyőrök

Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyi nyomozók költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása, illetve közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést.

A költségvetési csalást különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövető gyanúsítottakkal szemben akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható. A nyomozás adatai szerint a számlagyár a megrendelők igényeinek megfelelően cukorról, növényi olajról, kávéról, édesítőszerről, leveskockáról, de még napszemüvegről, nyakláncról, hegesztőhuzalról és fékbetétről is állított ki hamis számlákat. Volt olyan cég, amely az Olaszországból beszerzett szóját igazolta a számlagyártól beszerzett valótlan tartalmú magyar számlákkal.

 

A gyanúsítottak egyik köre szlovák társaságok nevében, Nyugat-Európából zöldséget és gyümölcsöt szerzett be, de azokat már magyar cégek nevében szállította be a Budapesti Nagybani Piacon értékesítő vállalkozásoknak. A beszállítóként feltüntetett két magyar cég adóbevallásában fiktív magyar számlák szerepeltek. A hamis számlákat jellemzően magyar, cseh és szlovák társaságok nevében állították ki. A számlázáshoz használt cégek élén nemcsak magyar, hanem ukrán, szerb és román ügyvezetők is megfordultak.

A számlagyárhoz köthető hamis iratokat felhasználó gazdasági társaságok összesen több mint négymilliárd forinttal csökkentették az adóbevallásukban szereplő áfát. Egyszerre több mint 240 pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus dolgozott azon, hogy az ország több mint hetven pontján lefoglalják a bizonyítékokat. Az okozott kár megtérülését mintegy hárommilliárd forint értékű vagyontárgy biztosítja - tudatta az őrnagy.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com