Romagyilkosságok - Újabb büntetőeljárás indult

Újabb büntetőeljárás indult a romagyilkosságokkal összefüggésben. A Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten katonai büntetőeljárással kapcsolatos nyomozást rendelt el, amit kiemelt ügyként kezel - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

2642634

Fazekas Géza közleményében azt írta: az ügyészség a romagyilkosságokhoz kapcsolódóan, de az alapügyet nem érintve, teljes körű iratvizsgálatot folytatott. Ennek eredményeként rendelte el augusztus 16-án ismeretlen tettes ellen a nyomozást.

A szóvivő a nyomozás sikeres lefolytatásának érdekére hivatkozva további információt nem közöl az ügyről. Azt azonban rögzítette, hogy ez az eljárás nem érinti a korábban hamis tanúzás miatti bírósági feljelentést, továbbá a rendőrség által a napokban - rablás miatt - elrendelt nyomozást.

Még 2011 májusában a Katonai Főügyészség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nem merült fel olyan adat, amelynek alapján vizsgálatot kellett volna indítaniuk a romagyilkosságokkal kapcsolatban.

Az MTI akkor azért kereste a főügyészséget, hogy a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti munkacsoport a gyanúsítottak elfogása után lefolytatott vizsgálatában 2009-ben a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek személyi és politikai felelősségét is megállapította. A ténymegállapító jelentés rámutatott: az általuk feltárt hiányosságok, mulasztások, kötelezettségszegések miatt szükségesnek tartják, hogy ne csak a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, hanem a katonai főügyész is folytasson eljárást.

Az MTI ugyancsak még 2011-ben számolt be arról, hogy a támadássorozat másodrendű vádlottja, Kiss István még titkosszolgálati megfigyelés alatt állt, amikor a vád szerint testvérével és egy korábbi szkinhed társával rátámadtak a galgagyörki és a piricsei lakóházakra.

A Honvédelmi Minisztérium augusztus 13-án azt közölte, a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztások voltak a Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH). A titkosszolgálati vezetők a KBH titkos kapcsolatát a negyedrendű vádlottal a honvédelmi tárca, a nyomozó hatóság és a parlament nemzetbiztonsági albizottsága előtt is eltitkolták.

Csontos István negyedrendű vádlott sofőrként vett részt az utolsó két gyilkosságban. A Magyar Nemzet augusztus 13-án azt írta, hogy a férfi katonaként szolgált, és ezalatt a KBH beszervezte. A lap szerint az ő tartótisztje, aki jelenleg is a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományában van, felsőbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot a beszervezett férfival, ezért a bíróság hamis tanúzás miatt feljelentette.

Az MTI szerdán számolt be arról, hogy újra nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a gyilkosságokkal összefüggő besenyszögi rablás ügyében. A romagyilkosságok ügyében augusztus 6-án hozott nem jogerős ítélet három vádlott (Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlott) terhére rótta a 2008 márciusában elkövetett besenyszögi fegyverrablást, ahol a későbbi támadásokhoz szereztek fegyvereket egy hivatásos vadásztól. A bíróság kimondta: ennél a bűncselekménynél a három vádlott mellett egy negyedik, mindmáig ismeretlenül maradt ember is közreműködött gépkocsivezetőként.

A romagyilkosságok ügyében a Budapest Környéki Törvényszék Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre, míg Csontos Istvánt tizenhárom év fegyházra ítélte.

A gyilkosságsorozatban hat ember meghalt, kettő maradandó sérüléseket szenvedett.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com