Rövid az élet, mégis sok a könnye! - A Kömlői gyilkosság margójára

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Az ember felkel, körül néz maga körül, látja, hogy süt a nap. Egy késő őszi reggelen, mikor már hidegek a nappalok is nem szívesen mozdul ki az ember, élvezi a meghitt, nyugodt meleget a szobában és magára húzza a takarót is.. csak még egy kis lustálkodás mielőtt neki kezdünk a napnak.

Elképzelésem szerint valami hasonló módon telhetett annak a lánynak is a napja, aki fiatal kora ellenére sajnos el kellett, hogy búcsúzzon tőlünk. Az egész falu ismerte, hiszen miért is ne ismerné egymást itt mindenki. Egy kis közösség, szinte lépni sem lehet anélkül, hogy azt a szomszéd ne tudná. Volt aki szerette és volt akinek meg volt a véleménye róla. Hiszen nem vagyunk egyformák, nem kell, hogy mindenki ugyan úgy gondolkodjon. De mégis ember volt. Ember volt tetőtől talpig. Édesanya, aki csak a boldogságot kereste, és próbálta megadni gyermekeinek is. Úgy néz ki rosszul választott. De honnan is tudhatná előre az ember, hogy a döntése helytelen? Egyáltalán hogyan is fajulhat eddig egy család élete? Mi készteti az embert arra, hogy ártson szeretteinek? Gyermekei anyjának? Élete választott párjának?

2013. December 1-ét írunk. Úton a szomszéd faluba menet látom, hogy rendőrautók hada áll az egyik családi háznál. Nem gondoltam semmi olyanra, ami már ne lenne lassan megszokott a ország ezen régiójában. Biztosan csak össze szólalkoztak, verekedtek, holnap vagy holnap után kibékülnek és zajlik az élet tovább. Nem. Ez most más volt. A helyi kis boltban hallottam az első pletykákat. Egyszerűen felfoghatatlan volt számomra ami történt. Ilyen rövid időn belül sajnos már nem ez volt az első eset. Mi lett veletek emberek? gondoltam magamban.

Sajnos, ahogy telt az idő, ez a hír, csak megerősödni látszódott.. Ez mégsem sima pletyka. Megtörtént.
Egy fiatal, velem egykorú családanya, életét vesztette egy ( mostanáig hivatalosan ismeretlen ) perpatvarban? A családanya egykor osztálytársam és jó barátom volt. Szinte hihetetlen, és kimondhatatlan az a tény, hogy ez valóban megtörtént. Pont most.. Pont vele? A falu lakói alig eszméltek fel fájdalmukat leküzdve egy nem is olyan régen történt hasonló eset? ( ezt nem tudom biztosan ) következményeiből. Ő is egy anyuka volt. Tisztességben, szeretettel nevelte gyermekeit, és élte az átlagos emberek hétköznapjait. Viszont ami mindannyiukat összeköti, hogy a közösség részei voltak. Egy közösségé, amely még ha néha néha nem is zökkenőmentesen működik. De hosszú ideje együtt, egymásért élnek az emberek.

Anett egy szerény, mosolygós, tisztelettudó lány volt. Minden nap sétált a kislányával, akit az egész falu egy tündéri kislánynak tartott. Biztosan sokan gondolkodnak most róla másképpen, de amennyi ember, annyi vélemény. Tiszteletben kell tartani mindenkiét.
Anett számára ez a nap, volt sajnos az utolsó melyet ebben a kicsiny faluban tölthetett. Utoljára fogta ma kislány kezét, és utoljára ölelhette magához őt. A mai délután Anett számára, sajnos az örök megnyugvást tartogatta. Nem volt beteg, nem volt semmi oka annak, hogy ilyen hamar elmenjen. Egyszerűen a sors döntött erről, na és persze sajnos egy ember, gyermekének apja, aki megmutatta sorsának alkulását ezen a délutánon. Anett életének ugyanis élettársa és kislányának édesapja vetett végett. Hogy mi vezet egy embert eddig a pontig, azt talán soha, senki nem fogja megtudni. Mi készteti vajon arra az embert, hogy egy másik ember életét elvegye? Hiszen az életnél drágább kincs nem létezik. Hogyan fog ez az ember a kislánya szemébe nézni évek múltán, ha letölti méltó büntetését? Hogyan fog a kislány felnőni úgy, hogy mindannyian tudjuk, hogy az anyai szeretetet nem pótolhatja semmi és az anyai öleléssel sem ér fel semmi.

Egy tragédia, ami újból falhoz vágta az embereket. Egy ártatlan élet, melynek ismét tragikus vége lett. Hatalmas árat fizet ez a közösség, és igaz szeretteinket, ismerőseinket, barátainkat, Anettot és Emesét sem adja vissza számunkra, de talán sikerül rádöbbenni arra, hogy élhetünk mi egymás mellett békében és szeretetben is.

Én ez úton is szeretném kifejezni őszinte részvétemet a családnak, barátoknak és hozzátartozóknak is. Nyugodj Békében Anett. Nem felejtünk el.

Hoffer József