Számlagyárat üzemeltető bűnbandát számoltak fel a pénzügyőrök

Számlagyárat üzemeltető bűnbandát számoltak fel a pénzügyőrök; 27 emberrel szemben indult eljárás költségvetési csalás gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a jól szervezett bűnözői kör a saját cégeinek őrzését látszólag alvállalkozókon keresztül intézte, így az őrzési költség után fizetendő áfát jogosulatlanul csökkentette.

A számlázási láncba beiktatott - szintén az elkövetők érdekeltségébe tartozó - alvállalkozók valós tevékenységet nem végeztek, csak papíron alkalmazták és közvetítették a biztonsági őröket - írták.

Emellett a bűnbanda egy komplett számlagyárat is működtetett különböző, fiktív gazdasági események "lepapírozására", de ezek az ügyletek a valóságban sosem jöttek létre, a munkák elvégzéséhez szükséges szakemberekkel és speciális eszközökkel a számlakiállító társaságok nem rendelkeztek, a számlák célja kizárólag az adólevonás volt.

Az elkövetők ezekkel a módszerekkel több mint másfél milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - emelték ki. A bűnszervezet felszámolására a NAV nyomozói Budapesten és további négy megyében, összesen 34 helyszínen tartottak összehangoltan kutatásokat: nagy értékű autókat, karórákat, több mint 100 millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak nagyságrendileg 1,5 milliárd forint értékben, így a bűncselekménnyel okozott kár teljes egészében megtérült - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com