Szlovák rendőrségi szóvivő: visszaszállították Jozef Rohácot Magyarországra

Visszaszállították Magyarországra a Szlovákiában és Magyarországon egyaránt több súlyos bűncselekménnyel vádolt Jozef Rohácot - erősítette meg az MTI érdeklődésére Michal Slivka, a szlovák országos rendőr-főkapitányság (PPZ) szóvivője csütörtökön.

Jozef Rohácot, aki ellen Magyarországon egyebek mellett az Aranykéz utcai robbantás és Fenyő János meggyilkolása miatt folyik eljárás, Szlovákiában több, megrendelésre végrehajtott gyilkosság, illetve közveszélyeztetés bűncselekményének elkövetésével vádolják. Rohácot a bazini (Pezinok) különleges büntetőbíróság kérésére még januárban szállították át ideiglenesen Szlovákiába, törvényszéki pszichiátriai vizsgálat céljából.

8e4b26e34160bb9cdea311e7c5439bd4

Michal Slivka a visszaszállítás időpontjára és körülményeire vonatkozó kérdésre telefonon azt mondta az MTI-nek: sem erről, sem a Szlovákiában lefolytatott törvényszéki orvosi vizsgálat eredményeiről nem adhat tájékoztatást.

Dusan Danovy, Rohác szlovákiai ügyvédje az MTI-nek telefonon nyilatkozva viszont elárulta: védencét a múlt héten szállították vissza Magyarországra, miután átesett az újabb, immár sokadik kivizsgáláson. Az ügyvéd úgy tudja, védence most már Magyarországon marad, mert a szlovák hatóságok nem jelezték, hogy újabb vizsgálat vagy más eljárásbeli okból kifolyólag ismét szükségük lenne Rohác Szlovákiába szállítására. Jozef Rohác már korábban lehetővé tette, hogy a Szlovákiában vele szemben folytatott eljárások kapcsán tartott tárgyalásokat távollétében is lefolytathassák.

Jozef Rohácot nem sokkal az után kérték ki a szlovák hatóságok Magyarországtól, hogy a tavalyi év végén Csehországban Tisnov város közelében egy erdőben megtalálták a bűntársának tartott Jozef Hamala testi maradványait.

Jozef Hamala nevéhez több - a múlt évszázad kilencvenes éveiben elkövetett - bűncselekmény fűződik Magyarországon, egyebek mellett állítólag Jozef Roháccsal együtt részt vett az Aranykéz utcai robbantás megszervezésében és előkészítésében.

Hamalát a szlovák hatóságok 1999 óta eltűntként tartották számon, később kiderült, hogy a férfit már 2002-ben meggyilkolták, a szlovák rendőrség szerint azért, hogy ne tudjon tanúskodni a kilencvenes évek végén Magyarországon elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com