Több mint ötszáz embercsempészt fogtak el tavaly Csongrád megyében

Ötszázhét embercsempészt fogtak el tavaly Csongrád megyében, többet, mint az előző négy évben összesen - olvasható a megyei rendőr-főkapitányság évértékelőjéről szóló közleményben a rendőrség honlapján.

Lukács János megyei főkapitány beszámolt arról is, hogy a rendőrök a megyében 185 384 migránssal szemben intézkedtek.

határőrA megye közbiztonsága az illegális migráció ellenére stabil maradt, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a társszervekkel együttműködve kezelte a kialakult helyzetet - tette hozzá.

Rendőri eljárásban 10 735 bűncselekményt regisztráltak 2015-ben Csongrád megyében, a százezer lakosra jutó bűncselekmények száma 2705 volt. A bűnügyi szakterületen a nyomozáseredményességi mutató 63,6 százalék, ami az elmúlt hat év legjobb értéke, jobb az országos átlagnál.

Az elmúlt évben nem öltek meg senkit a megyében.

A megyében 684 személyi sérüléssel járó baleset történt tavaly, huszonheten vesztették életüket. Minden tizenegyedik balesetben az okozó ittas volt - áll a közleményben.

Balogh János, az országos főkapitány műveleti helyettese kifejtette: annak ellenére nem nőtt számottevően a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma, hogy a megye élen járt a migrációs helyzet kezelésében.

Tavaly a koszovói migránsok év eleji érkezése után sokkal jelentősebb illegális bevándorlási hullám nehezedett az országra. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság e kihívás során is teljesítette feladatát, nem roppant össze a megye közbiztonsága, sőt javult az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzete - fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com