Vádat emeltek a volt párja élettársára késsel támadó gyömrői férfi ellen

Emberölési kísérlet, kiskorú veszélyeztetése és zaklatás miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki tavaly Gyömrőn késsel többször megszúrta párja új élettársát, és a szemet érő sérülés maradandó fogyatékosságot okozott - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Gyugyi Csilla a vádiratot ismertetve elmondta: a férfi és volt párja élettársi kapcsolata hosszú évek után 2014 júniusában szakadt meg, a nő gyermekeikkel a gyömrői családi házukban maradt. A vádlott nem tudott beletörődni a szakításba, és szinte folyamatosan alkoholt meg gyógyszereket fogyasztott.

paragrafus

Elköltözése után naponta tucatnyi telefonhívással és sms-sel zaklatta a nőt, akit mindez zavart ugyan, de a gyerekek láthatását nem akadályozta meg.

A férfi 2014 augusztusában részegen az asszony házához ment, ahol azzal szembesült, hogy a nőnek új élettársa van, akit futólag ismert is. Dühében az asszonyra támadt, veszekedtek, majd verekedtek.

A feldühödött férfi bement a házba, hogy magával vigye a gyerekeket, ám az asszony élettársa meg akarta őt ebben akadályozni.

A vádlott ekkor a konyhában felkapott egy kést és az új élettárs szemébe szúrta. A sértett a fájdalom ellenére igyekezett megfékezni a dühöngő embert, miközben a karján és a hátán is szúrt sérüléseket szenvedett. Az erősen vérző férfi maga hívta ki a mentőket, a szomszédok pedig a rendőröket értesítették.

A szóvivő elmondta: a vita, dulakodás és szurkálás közben a vádlott azzal fenyegette az asszonyt és új társát, hogy megöli őket, és mindezt a gyerekek is látták, hallották.
A vádlott előzetes letartóztatásban van.

MTI

Hozzászólások

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Legközelebb ceruzával és papírra!

Legközelebb ceruzával és papírra!

Több épület falát, egy emlékművet és egy játszótéri mászókát is megrongált két fiatal Köröstarcsán.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

Tenerifei álomból rémálom

Tenerifei álomból rémálom

Dolgozni ment külföldre egy 20 éves kecskeméti lány, ám az utolsó este társai, valamint munkaadója is bántalmazta és elvették értékeit.

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

http://ujhazak.com