Vádat emeltek egy autólopásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen

Szabó Ferenc azt írta, az egyik vádlott idén januárban szabadult külföldön letöltött szabadságvesztéséből.

Magyarországra hazatérvén nem volt munkahelye, jövedelme, ezért felkereste egy ismerősét, a másik vádlottat, aki gépkocsik és alkatrészeik értékesítésével foglalkozott Pilisvörösváron. Megbeszélték, hogy a kereskedő szól, mikor mire van szüksége, társa ellopja a megfelelő autót, szétbontja, és átadja a kért alkatrészeket. Abban is megegyeztek, hogy csak egy autómárka meghatározott évjáratú darabjaival üzletelnek.



Műhelyeket Cegléden, az egykori laktanya területén és egy közeli tanyán találtak. Az egyik vádlott 2017 januárjától márciusáig Budapestről, Pest, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településéről 13 személygépkocsit lopott el, 850 ezer forinttól 1,8 millió forintig terjedő értékben. A lopott járműveket egy társával darabjaira bontotta, motorszámát kiköszörülte, az alvázszámot és a rendszámot eltávolította, szétdarabolta. A megrendelt alkatrészeket - motorblokkot, motorháztetőt, lámpát, klímahűtőt - Pilisvörösvárra szállították.

A Ceglédi Járási Ügyészség nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a három férfi ellen. A lopásokat elkövető vádlott előzetes letartóztatásban van.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com