Vádat emeltek egy pénzmosással foglalkozó bűnszervezet tagjai ellen

A közlemény szerint a nigériai állampolgár egy olyan nemzetközi internetes bűnözői hálózatot segített, amely gazdasági társaságok elektronikus levelezéseinek kifürkészésével, feltörésével feltérképezte a cégek üzleti partnereit, majd e partnerek adatait, külső kommunikációs jellegzetességeiket utánozva, felszólították a sértetteket, hogy fizetési kötelezettségeiket új, az általuk megadott, immáron magyarországi bankszámlákra teljesítsék.

A nigériai elkövető szerepe az volt, hogy az így megszerzett és "félreirányított" fizetési teljesítések fogadására magyar bankszámlákat nyittasson, míg a lánc végén álló végrehajtó vádlottak feladata az volt, hogy gazdasági társaságokat alapítsanak, illetve vásároljanak, majd azoknak magyarországi és szlovák pénzintézetekben bankszámlákat nyissanak. A sértett külföldi gazdasági társaságok magyar, román, vietnami, maláj, kínai, indonéz illetve egyesült államokbeli cégek voltak.



Akadt olyan sértetti cég, amelyik egy repülőgép bérleti díját utalta át, de volt köztük egy jó nevű francia labdarúgó klub is, amelyik egy dél-amerikai futballistával kapcsolatos díjat utalt tévedésből a vádlottak által nyitott egyik magyar bankszámlára.

A főügyészség a vádiratban a bűnszervezet vezetőivel szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását, míg a többi vádlottra próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetés kiszabását indítványozta - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com