Vádat emeltek egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet tagjai ellen Békéscsabán

Két abonyi férfi - akik a bűnszervezetet irányították - 2015 januárjától 2016 júniusáig Kínából rendelt közel 50 millió forintért jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyagot tartalmazó porokat, kristályos anyagokat, növényi törmelékeket és tablettákat.

Ezeket a szervezet további három tagja részére Szombathelyre és Békéscsabára küldték el - írták.

A vádlottak további személyeket vontak be az új pszichoaktív anyag értékesítésébe, így békéscsabai, szarvasi, sarkadi, szeghalmi és szombathelyi emberek is részt vettek a hálózat működésében, és a fogyasztók részére jellemzően ők tették elérhetővé az illegális szereket. A rendőrség 31 olyan embert derített fel, aki huzamosabb időn keresztül új pszichoaktív anyagot vásárolt.



A békéscsabai vádlottaktól nyolcan vásároltak új pszichoaktív anyagot, míg Sarkadon legalább 13 fogyasztó részére értékesítettek a hálózat tagja ilyen szert. A két szarvasi vádlott - egy anya és a lánya - legalább négy embernek adott el szert; a szervezet mezőberényi tagja közel fél éven keresztül helyi és mezőtúri szórakozóhelyeken, valamint Szeghalomban terítette az illegális anyagot.

A bűnszervezet két vezetője tizenegy bankszámlát használt, amelyekre a vásárlók az új pszichoaktív anyagok vételárát befizették, a bűncselekmény elkövetésének ideje alatt több mint 121 millió forintot. A Békéscsabai Járási Ügyészség a terhelteket kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja, amelyet hét vádlott bűnszervezetben, hárman bűnszövetségben követett el.

A járási ügyészség egy vádlott kivételével végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és a bűncselekményből származó vagyonra nézve vagyonelkobzásra tett indítványt. Az eljárás folytatását öt vádlott előzetes letartóztatásban várja - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com