Védője szerint a Kiss Szilárd elleni eljárásnak nincs köze a politikához

A korábban az Földművelésügyi Minisztérium (FM) számára végzett munkája, valamint egyéb, a sajtóban megjelent ügyek nincsenek kapcsolatban a Kecskeméten Kiss Szilárd ellen folyó büntetőeljárásnak - jelentette ki a harminc napra előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított védője, Papp Gábor hétfőn az MTI-nek.

paragrafusAmivel Kiss Szilárdot gyanúsítják, "tisztán gazdasági ügylet, az semmilyen módon nem kapcsolható a politikához" - hangsúlyozta Papp Gábor. Azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított korábban Moszkvában az FM-nek dolgozott, az ügyvéd azt mondta, hogy "a sajtóban megjelent vele kapcsolatos hír" legjobb tudomása szerint semmilyen módon nem képezi az eljárás részét.

Január 14-én harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság G.

Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét és két másik gyanúsítottat, Sz. Gyula nyíregyházi vállalkozót, valamint Kiss Szilárdot, aki korábban Magyarország moszkvai nagykövetségének mezőgazdasági attaséja volt. A rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya vesztegetés és hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ellenük.

A rendőrség adatai szerint egy Kiss Szilárd érdekeltségébe tartozó cég 2010 decemberében félmilliárd forint hitelt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsönt - amelyet nem törlesztettek - a kamatokkal együtt 2012 júliusában engedményezték egy másik hitelintézetnek. Kiss Szilárd 2013 nyarán megkérte ismerősét, Sz. Gyulát, hogy segítsen neki a cégét terhelő követelés áron aluli megvételében. Sz. Gyula tárgyalt a takarékszövetkezet önálló intézkedésre jogosult tagjával, G. Imrével, és végül az ő érdekeltségébe tartozó egyik gazdasági társaság a valós érték negyedéért vásárolta meg a követelést. Sz. Gyula a gyanú szerint közreműködésért cserébe anyagi előnyt ígért G. Imrének, aki ezt elfogadta. A nyomozás adatai szerint a tartozás megvásárlásához szükséges, valamint a G. Imrének felajánlott összeget is Kiss Szilárd biztosította.

Papp Gábor az előzetes letartóztatásba helyezés után azt mondta: védence nem követett el bűncselekményt.

Az FM közleménye szerint Kiss Szilárd munkaviszonya "megszűnt 2014. december 12.-vel. Előzetes letartóztatása nem függ össze az Földművelésügyi Minisztérium számára végzett munkájával. Az FM részére végzett munkájával kapcsolatban nem volt kifogás. Fazekas Sándor miniszter nem állt vele közvetlen munkakapcsolatban. K. Sz. urat a KÜM állományából vettük át 2013. októberében, C típusú átvilágításon átesett."

Az index.hu csütörtökön azt írta, hogy a kormány egyik moszkvai lobbistáját tartóztatták le. A portál szerint a volt mezőgazdasági attasé a keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosként is tevékenykedett, és kiterjedt orosz kapcsolatai vannak. A cikkben az is olvasható, hogy Kiss Szilárd orosz felesége résztulajdonosa a moszkvai magyar vízumközpontnak.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az LMP és a Párbeszéd Magyarországért is közleményben kért magyarázatot az FM egykori moszkvai megbízottjának letartóztatására.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com