A patikák marketingtevékenységének könnyítését javasolja egyik szövetségük

A gyógyszertárak marketingtevékenységének rugalmasabb és megengedőbb szabályozását javasolja a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ). A javaslatokat megküldték az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárságának és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI).

A szövetség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a jelenlegi szabályok hátrányosan érintik mind a vásárlókat, mind a gyógyszertárakat, mert a fogyasztók nem juthatnak hozzá olyan kedvezményekhez, amelyek más üzletekben elérhetők.
Emiatt a gyógyszertárak forgalma csökken, ami rontja működési feltételeiket.

hgysz

A HGYSZ ezért olyan szabályozást javasol, amely összeegyeztethető a gyógyszertárban végzett egészségügyi tevékenységgel, nem sérti a betegek érdekeit, megfelel a hivatásrendi etika szabályainak, de felszámolja az egyenlőtlenséget az azonos piaci szegmensben működő, egymással versengő felek közötti - írták.

A HGYSZ kiemelte: egyetért azzal, hogy a gyógyszer-kiskereskedelemben szigorú előírások szükségesek a marketingtevékenység szabályozására, hiszen ennek célcsoportja "rendkívül érzékeny és kiszolgáltatott" emberekből áll. A szövetség véleménye szerint ugyanakkor a gyógyszertárak gazdaságos és stabil működéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy - ha a szakmai munkát és a betegek érdekeit nem sérti - minden eszközzel növelhessék ismertségüket és forgalmukat.

A fentiek alapján HGYSZ azt javasolja, hogy az egészségügyi tárca vizsgálja felül a gyógyszertári marketing szabályozására vonatkozó rendelkezéseket, valamint kezdeményezi, hogy induljon szakmai egyeztetés a kormányzat és a szakmai szervezetek között.

A HGYSZ javasolja, hogy a gyógyszertár népszerűsítésére vásárlástól függetlenül ajándékozhatók legyenek kis értékű, gyógyszertárban forgalmazható és nem forgalmazható termékek is, mert így fogyasztásra ösztönzés nélkül lehetne népszerűsíteni a patikákat.

A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és tápszerek esetében a szövetség azt ajánlja, hogy - a jelenlegi szigorú szabályozás fenntartása mellett - ennél a termékcsoportnál engedélyezzék az egészségügyi felvilágosító, tájékoztató, egészséges életmóddal, prevencióval, betegségek kezelésével kapcsolatos, gyógyszerészi gondozást támogató kiadványok ajándékozását.

A társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyászati segédeszközök, tápszerek és egyéb termékek esetében - a HGYSZ javaslata szerint - a gyógyszertárak ugyanolyan marketingeszközöket alkalmazhatnának, mint bármely más üzlet.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a gyógyszertárak által forgalmazható termékek köre jelentősen bővült olyan egészségmegőrző készítményekkel, amelyekkel kapcsolatban a szokásos marketingtevékenység etikai problémák nélkül alkalmazható lenne.
Így például kozmetikai termékekhez lehetne mintákat adni, gyógyvizek és gluténmentes élelmiszerek esetén kóstolót tartani, egyéb termékek esetén pedig törzsvásárlói kedvezményeket nyújtani - közölték.

A HGYSZ szorgalmazza azt is, hogy a gyógyszertárakat csak az általuk szervezett és végzett jogsértő marketingtevékenység miatt lehessen büntetni, vagyis a patikát működtető gazdasági társaságokat ne bírságolják olyan kedvezményadás vagy ajándékozás miatt, amelyet tőlük független gazdasági társaság a gyógyszertár beleegyezése és tudta nélkül nyújt.

MTI

Hozzászólások


32 kilót fogyott a nő az ehetetlen kórházi kajától - videó

32 kilót fogyott a nő az ehetetlen kórházi kajától - videó

Az asszony két és fél hónapig volt az egyik budapesti kórház belgyógyászatán.

24 órával a szülés után hazaengedhetik az újszülöttet és az anyát?

24 órával a szülés után hazaengedhetik az újszülöttet és az anyát?

Ambuláns szülés esetén lerövidülne a kórházi tartózkodás ideje.

VIP szobába ilyen ételt kapnak a kismamák a pécsi szülészeti klinikán

VIP szobába ilyen ételt kapnak a kismamák a pécsi szülészeti klinikán

A pécsi szülészeti klinika VIP szobájában sem kapnak extrább ételeket a kismamák.

Utcára kerülhet júliustól a magatehetetlen beteg lány

Utcára kerülhet júliustól a magatehetetlen beteg lány

A fiatal lány műtéttel akár meg is gyógyulhatna, de egyelőre egy orvos sem vállalta el a kezelését.

Inkább Ausztriába autózott át, mert félt, hogy elvérzik a győri balesetin

Inkább Ausztriába autózott át, mert félt, hogy elvérzik a győri balesetin

Megdöbbentő történet terjed a közösségi oldalon, amely nagy vihart kavart.

20 percig feküdt a kórház előtt az epilepsziás rohamot kapott kismama

20 percig feküdt a kórház előtt az epilepsziás rohamot kapott kismama

A 4 hónapos terhes nőhöz hiába hívtak mentőt, a diszpécser nem küldte ki azt.


Sebészeti műtét után ezt adták a betegnek egy pásztói kórházban

Sebészeti műtét után ezt adták a betegnek egy pásztói kórházban

Újabb elszomorító kép borzolja a kedélyeket a kórházi menük témájában.

Rohadó fal várja a betegeket a szörnyű állapotú csepeli tüdőszűrőn – videó

Rohadó fal várja a betegeket a szörnyű állapotú csepeli tüdőszűrőn – videó

Elszomorító képek kerültek fel arról, milyen állapotban van a csepeli tüdőszűrő állomás.

17 ultrahangon sem vették észre, hogy félkarja van a babának – videó

17 ultrahangon sem vették észre, hogy félkarja van a babának – videó

Egy salgótarjáni nő gyereke csonka bal karral jött a világra, de egy orvos sem vette észre a terhesség alatt.

Megvonták a TB-t a halmozottan fogyatékos lánytól - videó

Megvonták a TB-t a halmozottan fogyatékos lánytól - videó

A súlyos beteg Niki édesanyja azóta is a hivatalokat járja, de eddig hiába.

http://ujhazak.com