Januártól a mentők a Semmelweis Egyetem kardiológusait is riaszthatják

Januártól a mentők a Semmelweis Egyetem kardiológusait is riaszthatják, akik egy új ECMO-készülék, egyfajta speciális műszív használatával segítenek majd a helyszínen a heveny szívelégtelenségben szenvedő betegeken, valamint azokon, akiket az úgynevezett hirtelen halál ért.Az ECMO (testen kívüli membrán-oxigenizátor) szállításához a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája - akut, intenzív ellátáshoz szükséges eszközökkel és gyógyszerekkel felszerelt - mentőautót kapott, amely szükség esetén más kórházakba is kiszállhat.

    
Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora az átadásról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: bár a statisztikák javulnak, évente mégis 25 ezren halnak meg Magyarországon hirtelen szívhalálban és heveny szívelégtelenségben, rajtuk segíthet ez az új eljárás. Hozzátette: e műszív használatával a beteg életét 25 százalékkal nagyobb eséllyel lehet megmenteni.
    

Hangsúlyozta: azoknak segíthet ez az eljárás, akiknél azonnal megkezdik az újraélesztést, de az ellátás ellenére sem áll helyre a keringésük. Az ECMO egy olyan speciális szívmotor, amely a beteg combartériájába és vénájába vezetett két cső segítségével valósítja meg a testen kívüli keringést - ismertette. Az ECMO öt-hat napig is pótolhatja a szívet, ez az idő elegendő a pontos diagnózis felállításához, a spontán szívműködés helyreállításához vagy ahhoz, hogy szívátültetést végezzenek el a betegen, esetleg tartós keringést biztosító műszívet kapjon - ismertette Merkely Béla.
    

Az ECMO szállításához szükséges gépjármű felújítását ingyenesen végző BM Heros Zrt. vezérigazgatója, Rajnai Attila azt mondta: a jármű átadásával segítséget akarnak nyújtani ahhoz a rendkívül magas szintű szakmai tevékenységhez, amelyet a klinika orvosai és ápolói az év minden napján végeznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

NNGYK: ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt

Ügyeleti rend szerint látnak el szolgálatot a gyógyszertárak az ünnepek alatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken az MTI-t.

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

NNGYK: Magyarországon biztonságosan fogyasztható az ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) 2024-re vonatkozó, frissen közzétett ivóvízminőségi értékelése alapján Magyarország településeinek 99,8 százalékán biztonságosan fogyasztható és jó minőségű az ivóvíz.

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

OH: folytatódik a pedagógusok felkészítése az allergiás gyermekek ellátására

Ismét megszervezi az Elsősegélynyújtási ismeretek - A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia című képzésének gyakorlati alkalmait az Oktatási Hivatal (OH) és az Országos Mentőszolgálat hétfő és november 6. között.

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

NNGYK: Magyarországon is kimutatták a vírus új, Nimbus variánsát

Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

http://ujhazak.com