Elfogadták Békéscsaba költségvetését

Több mint 24 milliárd forintnyi fejlesztést, ugyanakkor újabb hitel felvételét is tervezi Békéscsaba idén. A megyei jogú város közgyűlése csütörtökön fogadta el a költségvetést.Békéscsaba 2020-as költségvetésének főösszege 37,7 milliárd forint, a bevételi oldalon 15,3 milliárd forint áll. A bevételek és a kiadások közötti különbözetet, 22,4 milliárd forintot az előző évi költségvetési maradvány összegéből (9,8 milliárd), államkötvényből és lejárt bankbetétből (11,8 milliárd), a korábbi hitelszerződések még le nem hívott összegéből (370 millió) és 360 millió forintos új fejlesztési hitel felvételével kezelik.

    
Az új fejlesztési hitel felvételével az önkormányzat adósságszolgálata meg fogja haladni a 2,3 milliárd forintot. Idén 203 millió, jövőre csaknem 250 millió forintot kell hiteltörlesztésre fordítani. Az előterjesztés szerint bevételi oldalon a helyi adókból és a gépjárműadóból 283 millió forinttal több, mintegy 4,3 milliárd forint folyt be tavaly, és csaknem 140 millióval nőtt a központi támogatás.
    

Kockázatként jegyzik meg, hogy az új jogszabályok értelmében a helyi iparűzési adót a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítani.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mivel az önkormányzat bevételei közül ez kiemelt szerepet tölt be, a változás "jelentős költségvetési problémát is okozhat" - jelezték. Működésre 12 milliárd, fejlesztésekre 24,3 milliárd forintot szánnak. Utóbbira elsősorban az európai uniós Terület- és településfejlesztési operatív program keretéből (3,6 milliárd) és a Modern városok programból (20,7 milliárd) van forrás.
    

A város rendezettségének növelésére a tavalyinál 283 millió forinttal többet szánnak. Az önként vállalt kulturális, sport és egyéb feladatokra a tavalyihoz hasonlóan 1,3 milliárd forintot szánnak. Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester úgy fogalmazott, a költségvetés "biztosítja Békéscsaba fejlődését, szépülését, rendezettebbé válását, családbarát megoldásokat tartalmaz és az itt élők megelégedésére szolgálhat". Megjegyezte, hogy a tavalyihoz képest emelkedő központi támogatás nem biztosítja a kötelező béremelések fedezetét, arra saját forrásból több mint 100 millió forintot kell fordítani.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy 15 millió forintot szánnak a háziorvosok számára egy új motivációs rendszer kialakítására, ám megjegyezte, elképzelhető, hogy emelni kell a kereten. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) szakszerűnek, reálisnak és a jövőt szem előtt tartónak nevezte a költségvetést. Kiemelte, évről évre nagy kérdés volt, hogy teljesülnek-e az adó- és vagyoni bevételek. A vagyoneladásból tervezett bevételek a korábbi években nem folytak be, szerinte helyes, hogy azt alacsonyabbra vették idén. A hiteltörlesztés növekvő tételét "bőven fedezi" az adóbevételek növekedése - jegyezte meg.
    

Juhász István (Hajrá Békéscsaba Egyesület) frakcióvezető szerint a költségvetés stabil, kiegyensúlyozott, gyors, látványos fejlesztést eredményezhet a városnak, és hangsúlyt fektet az önkormányzat bérlakásállományának fejlesztésére is. Miklós Attila (MSZP) kockázatnak látja, hogy csak a tavalyról megmaradt 370 milliós és az idénre tervezett 360 millió forintos hitellel vannak egyensúlyban a fejlesztések; nem látja a forrást a valószínűleg emelkedő kivitelezési költségek ellentételezésére. Megjegyezte, jó, hogy vannak MVP-s fejlesztések, de kérdés, miből fogja a város azokat fenntartani.
   

Szarvas Péter reagálásában jelezte, mintegy 60 millió forint általános tartalékot terveztek be, abból lehet fedezni az emelkedő kivitelezési költségeket. Fülöp Csaba (MSZP) szerint eddig egyik évben sem használta fel teljesen a hitelkeretét a város, várhatóan idén sem fogja. A háziorvosi rendszerre szerinte többet kell majd áldozni.
    

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) szerint olyan jelentős fejlesztések zajlanak Békéscsabán, amelyek a város következő száz évének fejlődését biztosítják. A költségvetést 14 igen szavazattal fogadták el. A két szocialista képviselő tartózkodott, Dancsó Tibor (DK) nemmel szavazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com