Emmi: hamarosan megkapják pluszjuttatásuk első részét a pedagógusokat segítők

Idén kétszer 35 ezer forint béren kívüli juttatást kapnak a nem pedagógus végzettségű, nevelést és oktatást segítő dolgozók, az első összeghez még a nyáron hozzájutnak - mondta Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.emmi-logoAz Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára kiemelte: a juttatás az állami intézményfenntartás rendszerében dolgozóknak jár; az Erzsébet-utalványok kiosztását a jövő héten kezdik meg. A második juttatást ősszel kapják meg az érintettek - tette hozzá.

Sipos Imre hangsúlyozta: a korábbi ígéreteknek megfelelően 2017. január elsejétől 7+3 százalékos béremelést is biztosítanak, 7 százalékot e dolgozói kör minden tagja megkap, 3 százalékot pedig differenciáltan lehet szétosztani. A kormány fontosnak tartja a pedagógusok tevékenységét segítő kollégák munkáját, akik az iskolákban, óvodákban és kollégiumokban kiegészítik a pedagógusok munkáját, részt vesznek a gyerekek nevelési feladataiban és az iskolák adminisztratív feladatainak ellátásában.

Ezt köszönik meg a kétszeri béren kívüli juttatással és a béremeléssel - mondta. Sipos Imre a köznevelési kerekasztal április 19-ei budapesti ülése után jelentette be: az Emmi azt javasolja, hogy a nevelést-oktatást segítő, nem pedagógus dolgozóknak idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon, továbbá, hogy 2017-től 10 százalékos béremelést kapjanak. A tárca javaslata legalább 15 ezer embert érint - közölte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com