Erdő Péter: egyértelmű parancs a szolidaritás

Az egyház elsődleges küldetése a nyomorúságban, bajban, szükségben lévő ember megsegítése - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a menekültkérdésről az Inforádióban péntek reggel. Kijelentette: egyértelmű parancs a szolidaritás.

Erdő Péter lesz a PápaA menekültkérdés valóban Európát foglalkoztató, sokarcú probléma - mondta a bíboros, hozzátéve, hogy bizonyos mediterrán országok, mint például Olaszország vagy Görögország lakossága és részben egyházi vezetői is "látnak abban fantáziát, hogy osszuk el a bevándorlókat" és más országok is vegyenek át "egy bizonyos kontingenst". Ugyanakkor érzik azt a problémát is, hogy valahogy meg kell határozni azt is, hogy ki léphet be, és ki nem - fűzte hozzá.

Természetesen az államoknak joga és kötelessége, hogy biztosítsák a közrendet és igyekezzenek az általuk képviselt közösség igazi javát szolgálni. Ez azonban a konkrét és nagyon közvetlen szeretetparanccsal együtt kell, hogy működjön, amely szerint "ha találkozunk az éhezővel és tudunk enni adni neki, tegyük meg!" - fogalmazott.

Ez azonban önmagában még nem oldja meg ezt a hatalmas, világméretű problémát - hangsúlyozta Erdő Péter -, ezért a másik feladat megszüntetni a kétségbeesett elvándorlás okait, és lehetővé tenni, hogy mindenki békében élhessen a saját, eredeti hazájában.

Ez persze sokkal nehezebb, mint a közvetlen humanitárius segítség, mert ehhez valóban a gazdasági világrendet kellene igazságosabbá és a politikai viszonyokat békésebbé tenni egész kontinenseken. Ez igen nagy feladat, amelyben a vallási közösségek "csak prófétai jelek lehetnek, de önmagukban elintézni nem tudják" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

http://ujhazak.com