Fidesz-frakció: az ellenzék öncélú politikai akciókhoz akarja felhasználni a devizahiteleseket

A Fidesz-frakció szerint az ellenzék öncélú politikai akciókhoz akarja felhasználni a devizahiteleseket, amikor viszont az Országgyűlésben csökkenthették volna a bajba jutott családok terheit, akkor nem tették.A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében Csárdi Antal (LMP) és Varga-Damm Andrea (Jobbik) közös sajtótájékoztatójára reagált, miszerint napokon belül összegyűlhet a szükséges számú képviselői aláírás ahhoz, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozzon az ápolási díj és a devizahitel-károsultak ügyével.

    
A közleményben úgy fogalmaztak, hogy a Jobbik és az LMP politikusai a szocialistákkal együtt még a forintosítást sem szavazták meg. Köztük Vona Gábor és Sneider Tamás, a Jobbik volt és jelenlegi elnöke, Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője és Szél Bernadett, az LMP elnöke sem támogatta az intézkedést. Az ápolási díjjal kapcsolatban azt írták, a kormány már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy több szakmai és civilszervezet, érdekképviselet és a szociális ágazati egyeztető fórum bevonásával széleskörű párbeszédet indított az ápolási díj emeléséről, amelyről ősszel születhet kormánydöntés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com