Fidesz-frakció: az ellenzék öncélú politikai akciókhoz akarja felhasználni a devizahiteleseket

A Fidesz-frakció szerint az ellenzék öncélú politikai akciókhoz akarja felhasználni a devizahiteleseket, amikor viszont az Országgyűlésben csökkenthették volna a bajba jutott családok terheit, akkor nem tették.

Vitanapot kezdeményez az LMP a devizahitelesek helyzetének megoldására

Vitanapot kezdeményez a Lehet Más a Politika (LMP) Szabó Tímeával, a Párbeszéd Magyarországért társelnökével közösen a devizahitelesek problémájának megoldása érdekében - közölte az LMP miniszterelnök-jelöltje, társelnöke, frakcióvezetője pénteken Zalaegerszegen.

LMP: a kormánypártok nem akarnak segíteni a devizahiteleseken

A kormánypártok távolmaradásukkal deklarálták, hogy nem akarnak segíteni a devizahiteleseken - összegezte az LMP véleményét a hétfőre összehívott, de a fideszes és KDNP-s képviselők nélkül határozatképtelenség miatt hamar véget ért rendkívüli parlamenti ülés után az LMP sajtótájékoztatón.

MNB: a devizahitelesek ezer milliárd forintot nyertek a forintosításon

A devizahitelesek terhei ezer milliárd forinttal csökkentek a forintosítás által - mondta Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

MSZP: Trócsányi László abban érdekelt, hogy minél több devizahiteles veszítse el a perét

Az MSZP szerint miközben a kormány a devizahitelesek megmentéséről "papol", Trócsányi László igazságügyi miniszter az ügyvédi irodája révén abban érdekelt, hogy minél több devizahiteles veszítse el a perét.

Jobbik: sokkal többet kellene tenni

A Jobbik további lépéseket sürget a devizahitelesek érdekében.

Kúria: a bankok kartelleztek, de a bírságot újra kell számolni

A Kúria megállapította, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által vizsgált pénzügyi intézmények kartelleztek, összehangolták stratégiáikat.
Párbeszéd: méltó lakáskörülményeket mindenkinek!

Párbeszéd: méltó lakáskörülményeket mindenkinek!

A Párbeszéd Magyarországért olyan intézkedéseket javasol, amelyek megfelelő és méltó lakáskörülményeket biztosítanak Magyarországon mindenki számára - mondta V. Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi t...
A Jobbik közérdekű adatigényléssel fordul az MNB érintett alapítványaihoz

A Jobbik közérdekű adatigényléssel fordul az MNB érintett alapítványaihoz

A Jobbik közérdekű adatigényléssel fordul a Magyar Nemzeti Bank érintett alapítványaihoz, hogy kiderüljön, mire költötte a jegybank a devizahitelek forintosításából származó 200 milliárd forintot megh...
Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...
Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...
A Jobbik a devizahitelesek helyzetének teljes körű megoldását sürgeti

A Jobbik a devizahitelesek helyzetének teljes körű megoldását sürgeti

A Jobbik a devizahitelesek helyzetének teljes körű rendezését sürgeti. Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján a kilakoltatási moratórium határidő nélküli megho...