Handó: egységes, átlátható polgári perrendtartásra van szükség

Modern, egységes, átlátható, bürokráciamentes polgári perrendtartásra van szükség - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Debrecenben, a témában tartott tudományos konferencián.

obhHandó Tünde az OBH és a Debreceni Ítélőtábla által szervezett tanácskozást megnyitó beszédében kiemelte: az egész bírósági kar elkötelezett egy olyan polgári perrendtartás iránt, amely megfelel a 21. század kihívásainak.

"A megújulási folyamatban egymásra odafigyelve, egymás érdekeit megismerve, azokat felszínre hozva kell a döntéseket meghozni" - hangsúlyozta, hozzátéve: a hazai ítélkezés olyan hatékony legyen, hogy Európa élmezőnyébe léphessünk az utolsó harmadból.

A Milyen legyen az új polgári perrendtartás? című konferencia keretében előadások hangzanak el az új perrendtartás koncepciójában egyszerre megjelenő hagyomány és újítás lehetőségeiről, a járásbírósági és a törvényszéki perrend elkülönítéséről, a perrendtartás szabályozási elveiről, a perorvoslatokról, végül ismertetik a Kúria Polgári Kollégiumának véleményét a koncepcióról.

Trócsányi László igazságügyi miniszter március 20-án a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, az Országgyűlés a jövő évben elfogadhatja az új polgári perrendtartási kódexet.

A tárca vezetője akkor hangsúlyozta: az új polgári törvénykönyvet az előző ciklusban elfogadta az Országgyűlés, de a perrendtartás szabályait még egy 1952-es törvény szabályozza. Hozzátette, a kormány már elfogadta a polgári perrendtartás koncepcióját, amely alapján megkezdődhet a kodifikáció, az év végére pedig elkészülhet a normaszöveg is.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com