Hárommilliárdos kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a NAV

Több mint hárommilliárd forint kárt okozó, fiktív számlázásra szakosodott, Közép-Dunántúlról irányított bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemzetközi akcióban.A NAV az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a rajtaütés több mint 300 pénzügyi nyomozó és járőr részvételével, az Europol támogatásával történt. A gyanú szerint a bűnszervezet jellemzően reklámtevékenységről állított ki számlákat különböző partnereknek, akik havi rendszerességgel utaltak a fiktív szolgáltatások után. Az átutalt összegeket a bűnszervezet tagjai az irányításuk alatt álló cégek számláiról készpénzben felvették, és - részesedés fejében - visszajuttatták megrendelőiknek. A számlagyár cégei semmilyen valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, telephelyük, alkalmazottaik, eszközeik sem voltak.

    
Magyarországon kívül Horvátországban is folytak kutatások az üggyel összefüggésben. A pénzügyi nyomozók járőrök, információtechnológiai, revizori egységek támogatásával több mint száz helyszínen kerestek bizonyítékokat: a számlagyár és a megrendelők ügyvédeinél, a bűnszervezethez köthető ingatlanokban. Az elektronikus adatok mentésben az Europol IT-specialistái is közreműködtek.
    

A szervezet fejét otthonában fogták el, két társát pedig - akik luxusnyaralásukról tértek haza - a NAV nyomozói várták és vették őrizetbe a Liszt Ferenc-repülőtéren. A hálózat irányítóihoz köthető ingatlanokban engedély nélkül tartott éles lőfegyvert és lőszereket is találtak, a bűnszervezet egyik tagjánál pedig kábítószergyanús anyag is volt, ezért az illetékes rendőrkapitányság intézkedett.
    

A nyomozók a szervezet tagjainak banki széfjeiből nagy mennyiségű készpénzt is lefoglaltak, valamint bankszámlákat, követeléseket és ingatlanokat vettek zár alá, csaknem másfél milliárd forint értékben. A NAV nyomozói 35 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kilencet őrizetbe vettek. A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat. A nyomozás különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com