Hivatali visszaélés miatt elítélték Demeter Márta LMP-s képviselőt

Bűnösnek mondta ki a hivatali visszaéléssel gyanúsított Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken.Demeter Mártát 1,8 millió forint pénzbüntetésre ítélték. A pénzbüntetés 1 napi tételének összegét 6 ezer forintban állapították meg. Így nem fizetés esetén ez alapján kell azt 1-1 napi szabadságvesztésre átváltani. A tárgyaláson csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az indokolás zárt ülésen hangzott el.
    

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, Demeter Márta és védője azonban fellebbezett, így az elsőfokú ítélet nem jogerős. Az ellenzéki képviselő a tárgyalás után a sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott: "már ott tartunk ebben a rezsimben", hogy ha az országgyűlési képviselők kérdeznek, végzik feladataikat, ellátják az emberek képviseletét, akkor előbb-utóbb eljárást indítanak ellenük.

Azt mondta: ahogy eddig, úgy továbbra is meg van győződve az igazáról, ezért mennek tovább. "Folytatjuk ezt az ügyet és meg fogjuk vívni ezt a harcot" - jelentette ki.
    

Demeter Márta egyúttal kifejezte köszönetét a sok támogatásért, amelyet ebben az ügyben kapott az emberektől az elmúlt években. 2018. október 16-án Demeter Márta - aki akkor még az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke volt - írásbeli kérdésekkel fordult a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez arról, hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát.
    

Ezt minden érintett cáfolta, és kiderült, hogy egy Orbán vezetéknevű magyar katona és - engedéllyel - a családja utazott a gépen. A Fidesz Demeter Mártát feljelentette hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt. A hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárásban a vádirat lényege szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette, azzal a megjegyzéssel, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.
    

Az ügyészség annak idején azt közölte: amellett, hogy ez valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, "közérdekből nem nyilvános" adatokat adott ki. "Demeter Márta országgyűlési képviselő e cselekménye hivatali visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas" - írták, hozzátéve: a büntetőeljárás lefolytatására az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.
    

Az Országgyűlés - Polt Péter legfőbb ügyész indítványa nyomán - 2019. július 12-én függesztette fel Demeter Márta képviselői mentelmi jogát. Tavaly októberben Demeter Márta is indult az ellenzéki előválasztáson a Jobbik jelöltjeként, de a négy jelölt között az utolsó helyen végzett. Az április 3-ai országgyűlési választáson szövetségben induló ellenzéki pártok közös listáján sem szerepel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com